BUX 129728.50 -0,69 %
OTP 39800 -0,25 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Újra eséssel zárt Európa

2008. szeptember 23. kedd, 23:00

Már második napja estek az európai részvényindexek kedden, miután Ben Bernanke Fed-elnök azt mondta a kongresszusban, hogy a pénzügyi piacok továbbra is "elképesztő nyomás" alatt állnak. A pénzügyi papírok közül a Barclays értéke 4,2 százalékkal csökkent, míg a SocGen 3,4 százalékot esett. A kiskereskedelmi szektoron belül a Marks & Spencer kurzusa 1,9 százalékkal hanyatlott, miután a Deutsche Bank leminősítette a részvényeket. A British Airways 3,7 százalékkal került közelebb a padlóhoz, miután az eddig jól teljesítő transzatlanti üzleti utasok szekciójának jövője bizonytalanná vált a New York-i és a londoni elbocsátások miatt.
Emellett az olaj és a fém nyersanyagok ára is esett, aminek következtében a nyersanyag-kitermelő cégek részvényeinek értéke indult süllyedésnek. India legnagyobb cinktermelőjének, a Vedantának és a Rio Tintónak több mint öt százalékkal esett az ára. A 18 nyugat-európai mutató mindegyike a negatív tartományban végzett. A FTSE-100 1,6, a CAC-40 2, míg a német DAX 0,6 százalékkal süllyedt.
Növekedéssel nyitottak az amerikai tőzsdék, mert az elmúlt napokban először csökkent az olaj ára, ez pedig a szállítmányozó és technológiai vállalatok optimizmusát erősítette. A Dell papírjai 2, a Sunéi 2,7, míg az Apple- és a FedEx-részvények több mint egy százalékot erősödtek, miután a nyersolaj ára hordónként 3,30 dollárral csökkent a keddi rekordok után. A Microsoft Corp. részvényei 2,4 százalékkal emelkedtek, miután a Deutsche Bank AG bejelentette, a részvények alulértékeltek. A Standard & Poor's 500 indexe nyitás után három órával azonban 0,1 százalékos veszteséget mutatott, a Dow Jones mutatója (DJIA) 0,1 százalékos pluszt, míg a Nasdaq tulajdonképpen stagnált.

Metzinger András
Metzinger András

Ez is érdekelhet