BUX 129728.50 -0,69 %
OTP 39800 -0,25 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Nehéz napot élhettek át az OTP részvényesei

2008. szeptember 23. kedd, 23:00

A BUX egész nap a negatív tartományban oldalazgatott, követve a főbb európai piacokat. Zárásra valamicskét ledolgozott hátrányából, azonban így is 18 437 ponton zárt, ami 2,2 százalékos hanyatlásnak felelt meg. A BUMIX a nagytestvérénél kevesebbet, 1 százalékkal esett, így záróértéke 2053 pont lett. A forgalom az elmúlt napokénál alacsonyabb volt, de így is meghaladta a 25 milliárd forintot.
A nap végi felhúzás egyébként a pluszos amerikai nyitásnak volt betudható. A vezető részvények a Mol kivételével veszítettek értékükből. Az olajpapír kurzusa 0,4 százalékkal került feljebb, így 14 800 forinton zárt, annak ellenére, hogy a világpiacon csökkent az olaj ára. Ugyanakkor horvát lapértesülések szerint az INA olajtársaságra a Molon kívül más cég nem pályázik, így a magyar társaságnak nem kell árversenyre számítania. Az OTP-részvényesek tulajdonosai azonban nem voltak ilyen szerencsések, miután összesen közel 19 milliárd forint értékben öntötték a parkettre papírjaikat, amelynek következtében az árfolyamot sikerült a padlóra küldeni. A bankpapír 6360 forintos záróára 5,1 százalékos zuhanást takart, de napközben még 6200 forint alá is benézett egy pillanatra. A Magyar Telekom 2,6, míg a Richter 0,8 százalékkal hullott 746, illetve
28 675 forintra.
A kisebbek közül az FHB 3,9 százalékot zuhanva ért 1047 forintra, míg az Egis 0,4 százalékot süllyedve zárt 11 650 forinton. A Rába 2 százalékos süllyedés után 1231 forinton landolt. A nap nyertese a Phylaxia lett 6,7 százalékos ugrással, ezt követte a gyöngyösi Mester felvásárlása miatt egy ideig felfüggesztett RFV 3,3 százalékkal, majd a Danubius 3, a Genesis pedig 1,3 százalékkal. A nap vesztese az Orco lett 8,9 százalékos zuhanással.

Metzinger András
Metzinger András

Ez is érdekelhet