Reggel 238,80 forintot kellett adni a bankközi piacon egy euróért, ám később a 239-es szintet is elérte a jegyzés - mondta el a Napi Online-nak Kolba Miklós Zoltán, az ING devizaüzletágának vezetője. Délután 4 óra körül egy euró ismét 238,60 forintot ért. Napközben a dollár erősödésének hatására a feltörekvő országok devizái kicsit gyengültek, de aztán elindult a visszaerősödési folyamat; a forgalom gyenge volt.
A szakember szerint a forint erősödését limitálhatja az egykori koalíciós pártok között kirobbant újabb vita, bár drasztikusabb hatásra csak konkrétumok elhangzása esetén lehet számítani. Emellett a külső piacoknak van érdemleges hatása a forintra. Az üzletágvezető a következő napokban sávkereskedésre számít. Délután egy svájci frank 148,50, egy dollár 165 forintot ért, egy euróért pedig 1,4460 dollárt kellett adni, de a nap folyamán az euró/dollár 1,44 alatt is járt.
A referenciahozamok az állampapírok másodlagos piacán stagnáltak, csak éven belül volt tapasztalható érdemleges mozgás: a hat hónapos lejáraté 6 bázisponttal csökkent, míg a 12 hónaposé 3 bázisponttal emelkedett. Az éven túli hozamok változásának mértéke 1 bázispontos esés és 1 bázispontos emelkedés között szóródott.
