A reggel látványos zuhanást produkáló BUX napközben magához tért, azonban a nap végére elfáradt, és csak az utolsó 15 perc nagy tételű átkötéseivel sikerült visszahúzni a mutatókat a negatív tartományból. A BÉT látványos gyengülése azért furcsa, mert zárásának idején a vezető nyugat-európai indexek jól láthatóan izmosodtak, és az amerikai tőzsdék is észrevehető pozitívummal nyitottak a beszerzési menedzserindex vártnál rosszabb adatai után is. Végül a BUX közepes, körülbelül 15 milliárd forintos napi forgalom mellett 20 714 pontig vánszorgott fel, ami 0,2 százalékos nyereség.
A négy vezető részvény közül kettő drágult, kettő süllyedt. A legjobban a hétfőn látványos bukást bemutató OTP szerepelt, amelynek piacán az egymás sarkára taposó vevők 1,4 százalékkal, 7170 forintig tornászták fel az árfolyamot, közel 10 milliárdos forgalom mellett. A blue chipek közül még a Richter tudta pozitívan teljesíteni a napot; a 32 000 forintos záróérték 0,6 százalékos erősödést takar. A Mol viszont folytatta a hétfőn megkezdett süllyedését; ennek mértékét további 1,1 százalékkal fokozta, így az árfolyam egészen 16 900 forintig hanyatlott. Eközben a Magyar Telekom 0,2 százalékot veszített értékéből, így 824 forinton zárt.
A kisebb papírok közül az FHB nem tudta követni a szektortárs OTP-t, és a hétfői jelentős zuhanás után újabb 1,9 százalékot gyengülve állt meg 1130 forinton. Az Egis ellenben sikeresen lehajrázta a Richtert, ugyanis a 13 495 forintos záróár 2,2 százalékos drágulást jelentett. A nap nyertese a Pannon-Váltó lett 52,3 százalékos ugrással, méghozzá nem is túl alacsony forgalom mellett. Ez azonban nem túl nagy meglepetés, hiszen a cég 1400 forinton vásárolja saját részvényeit. Ezt követte az Orco 10,7 százalékos száguldása, ugyancsak említésre méltó forgalom mellett. A nap vesztese a Freesoft lett, amely 8,2 százalékos zuhanást produkált.
