A meglehetősen vegyes nemzetközi hangulat - Európában szemmel látható emelkedés, míg Amerikában combos mínuszok - nem igazán befolyásolta a kereskedést, a befektetők inkább a kisebb cégek gyorsjelentéseivel voltak elfoglalva. A BUX egy délelőtti hullámvölgyet leszámítva tulajdonképpen végig felfelé menetelt, és a napi forgalomra sem lehetett panasz: a 15 milliárdos forgalom közepesen erősnek számít. Végül a BUX 21 007 ponton állt meg, ami 2,4 százalékos emelkedésnek felel meg.
Az összes vezető részvény emelkedett. Sokan álltak sorba Mol-részvényekért, így a nap végére 4,2 százalékkal, 17 395 forintra tornászták fel az árfolyamot az éhes befektetők. Az OTP piacán lényegesen többen mozgolódtak, hiszen a napi forgalom közel duplája volt a Molénak, azonban a bankpapír árfolyamát csak 3 százalékkal, 7270 forintra húzták fel a befektetők, a kiegyenlítettebb kereslet-kínálat közepette. A Magyar Telekom 0,4 százalékkal, 830, míg a Richter 0,8 százalékkal, 32 000 forintra erősödött.
Az igazán érdekes dolgok azonban a kisebb papírok piacán történtek. Az Orco annak ellenére erősödött 15 százalékot, hogy a várt egymillió eurós nyereség helyett 14 milliós veszteségről számolt be az első féléves üzletmenet alapján. Az AAA Auto befektetői annak örvendeztek, hogy a cég vesztesége nem lett nagyobb a vártnál; az árfolyam 4,6 százalékkal növekedett. A Humet árbevétele nőtt, profitja viszont zsugorodott, így a papír árfolyama az előző napi 54 forinton stagnált. Jól szerepelt még a Danubius és a TVK, 5,9, illetve 4,3 százalékos drágulással. Az FHB az OTP nyomában 2,5 százalékkal emelkedett, míg az Egis nem tudta felvenni szektortársa ritmusát, és 0,7 százalékkal süllyedt. A Rába 0,1 százalékos hanyatlással zárta a napot.
