Elmúltak azok a viharos idők, amikor a piaci megfigyelők először heves kamatemeléseket, később kamatcsökkentést vártak. Miután a forint rekordnak számító erejéből jelentősen veszített, és az euró stabilizálódott a 235-240 forintos tartományban, semmilyen kamatváltoztatásnak nem látszik realitása a közeljövőben. A kamatemelési várakozások már rég eltűntek, még akkor, amikor úgy látszott, hogy ez már veszélyes mértékben erősítené a forintot. A csökkentést persze várják, de senki sem tartja sürgősnek a dolgot, majd csak akkor, ha a makrogazdasági adatok ezt kellően alátámasztják.
Itt elsősorban az inflációra kell gondolni, e téren a legfrissebb adatot éppen a múlt héten tették közzé, ami nem lett nagyon rossz, de jó sem: a 6,7 százalékos éves pénzromlás valamivel kedvezőtlenebb a vártnál, de nem sokkal. Ez a körülmény pedig komoly érv a kamatszint változatlansága mellett. Ugyanakkor amilyen optimista a piac az infláció jövőbeli alakulását illetően, úgy várja a kamatcsökkenést is, de ennek időpontját illetően egyelőre csak igen óvatosak a találgatások.
A pénzpiacot egyébként most leginkább a dollár/euró kurzus tartja izgalomban, ugyanis az igen hosszú ideje hanyatlóban lévő dollár hirtelen megtáltosodott, s meglepő mértékben erősödött az euróhoz képest. Az elemzők most leginkább azt találgatják, mennyire lehet komoly trendfordulóról beszélni. Bár sokan úgy gondolják, hogy az erősödő dollár érzékenyen érinti a forintot is (rossz hatással van a forintra), azonban mivel a forintnál az euróhoz képest nem voltak komoly ármozgások, a tapasztalatok alapján azt mondhatjuk, ez az elmélet gyenge lábakon áll.
A három hónapos diszkontkincstárjegy átlaghozama 8,6 százalékos lett, ami ugyan némi emelkedést jelent a megelőző heti adathoz képest, azonban biztató jel, hogy meglehetősen erős kereslet mellett alakult ki. Nem jellemezte intenzív kereslet az ötéves kötvény piacát a csütörtöki aukciós adatok szerint. A 8,23 százalékos átlaghozam mellett még 4 bázisponttal magasabb hozamszinten is papírhoz juthattak a bátrak vagy szerencsések, mivel összességében a felajánlott mennyiség alig több mint másfélszeresére nyújtottak be ajánlatot az érdeklődők. Ennek ellenére még a maximális hozam is öt ponttal alulmúlta az előző napi referenciahozamot, ami viszont biztató jel a jövőre nézve.
Persze az állampapírpiacra is igaz, hogy úgy tűnik, a befektetők nyaralni mentek. Hétfőn még erőteljesebb felfelé mozgás volt érezhető, majd fordult a kocka, s jött a lejtmenet, de nagyon lassú ütemben. Összességében tehát szinte semmi sem változott, a napi mozgások is csekélyek voltak, jellemzően 5 bázispontnál nem nagyobbak. Még a mostanában egyébként meglehetősen unalmas jegybanki kötvény piaca (itt a hozamszint rögzített, tehát csak a mennyiség változása lehet izgalmas) is szinte a teljes stabilitás állapotában van, alig valamivel több kötvény kelt el a múlt héten, mint amennyi lejárt, mintha csak távollétükben automatikusan megújították volna a befektetők a lejáró papírokat.
Mivel az augusztusi kamatdöntés minden jel szerint a tartás lesz, ettől sem nagyon várható majd a piac felpezsdülése, hacsak nem hoz a közeljövő valamilyen váratlan eseményt. Kérdés persze, mi lesz, ha a befektetők hazajönnek a nyaralásból, s újult erővel vetik bele magukat az üzleti életbe, s esetleg heves spekulációkkal megrángatják az árakat és a hozamokat. Ekkor azonban leginkább a nemzetközi tendenciák érvényesülhetnek majd, azaz a magyar piac várhatóan a feltörekvő piacok sorsában osztozik - de hogy ez milyen irányú mozgás lesz, arra nézve jelenleg szinte semmilyen támpont nincs.
