A BUX 2,4 százalékos veszteséggel, 20 260 ponton zárt szerdán, lejtmenete követte a nemzetközi trendet, a vezető európai mutatók is a negatív tartományban oldalaztak a nap folyamán. A nap egyértelmű vesztese a Mol lett, az olajpapír jelentős, tízmilliárd forintos forgalom mellett 5,6 százalékos veszteséggel, 16 850 forintos áron fejezte be a kereskedést. A részvény különösen meredek esésnek indult a 17 500 forintos támasz áttörését követően, zuhanását ezután csak a kereskedés végét jelző csengő állította meg.
A bankrészvények nemzetközi piacokon tapasztalható esésével párhuzamosan az OTP is 2,1 százalékos mínuszban, 6801 forinton fejezte be a kereskedést. Árfolyamát 10 óra körül sikertelenül próbálták a pozitív tartományba lendíteni, ezt követően kis kilengésekkel oldalazgatott a 6880 forintos sáv közelében egészen fél kettőig, amikor a kedvezőtlen tengerentúli makroadatok hatására ismét esni kezdett. A nap végéig több mint hétmilliárd forint értékben született rá kötés.
A Richter a blue chipek között egyedüliként 1,6 százalékos pozitívummal, 32 200 forinton zárt. A nagyobbik gyógyszergyártó papírjaira 2,5 milliárd forintnyi kötés érkezett zárásig, az árfolyamot pedig az utolsó pillanatokban rántották fel a záráskor beállított értékre; ezt megelőzően inkább 31 850 forint körül forgott. A másik gyógyszergyártó, az Egis 4,8 százalékot gyengülve, 13 800 forintot ért.
A Magyar Telekom 1,1 milliárd forintos forgalom mellett 1,3 százalékos eséssel zárt, annak ellenére, hogy az árfolyam sokáig a keddi, 800 forintos záróértéket ostromolta, a délelőtt folyamán még sikerrel. A távközlési papír jegyzése a zárás előtti fél órában indult zuhanásnak, végül 790 forinton fejezte be a kereskedést.
