Miközben az európai indexek egész nap zöldelltek, a magyar tőzsdén ennek nyoma sem volt, a Mol gondoskodott róla, hogy a BUX mínuszba kerüljön. A magyar olajipari cég árfolyamát az viselte meg, hogy az osztrák OMV bejelentette: visszavonja a Molra tett részvényenkénti 32 ezer forintos ajánlatát. Pillanatok alatt hatalmas eladói nyomás borult a papírra, amely a BUX-ot újabb és újabb hullámvölgyekbe lökte; végül a mutató 21 506 ponton állt meg, 1,1 százalékos mínuszban előző napi értékéhez képest.
A részvénypiaci elemzőket is meglepte az a brutalitás, ahogy a csalódott Mol-részvényesek tonnaszámra szórták papírjaikat a parkettre, és több mint 21 milliárdos forgalom mellett 6,3 százalékkal nyomták le a papír árfolyamát, 18 175 forintra. A szakemberek azért voltak meglepve, mert úgy gondolták, hogy a Mol árfolyamából már régóta kiárazódott a felvásárlási ajánlattal kapcsolatos prémium; emellett a Mol vélhetően igen jó negyedéves eredményekkel lepheti meg befektetőit. A többi blue chip lényegesen jobban szerepelt. A Richter tulajdonképpen nem mozdult el a 32 000 forintos keddi záróárához képest, a Magyar Telekom azonban 0,7 százalékkal, 836 forintra erősített. Az OTP árfolyama ugyancsak közel 20 milliárdos forgalom mellett 2,5 százalékkal, 7409 forintig emelkedett. A bankpapír jó szereplését az is segíthette, hogy az európai tőzsdéken meglehetősen jól szerepeltek a bankpapírok.
A kisebbek közül az FHB nem volt képes követni a nagy testvért, és 1,8 százalékos hanyatlás után 1205 forinton állt meg. Az Egis ugyancsak elszakadt a stagnáló szektortárstól, és inkább a 1,5 százalékos esést takaró, 14 800 forintig vezető utat választotta. A nap nyertesei az Állami Nyomda és a Phylaxia, 5,7, illetve 5,6 százalékos ugrással. A techszektor jól teljesített: az econet árfolyama 1,7, a Synergoné pedig 1,6 százalékkal emelkedett.
