A hétfő reggeli 232,20-as euró/forint árfolyam délelőtt a 234-es szint felé indult, majd délután egészen a 233,60-as sávig jutott, miközben forgalomról gyakorlatilag továbbra sem lehet beszélni - mondta el a Napinak Kolba Miklós, az ING devizaüzletágának vezetője. A többi feltörekvő piaci fizetőeszköz, a dél-afrikai rand, a török líra és a cseh korona erősödik, a lengyel és a szlovák deviza szinte változatlan. Egyelőre nem tudni, miért megy szembe a forint a többi feltörekvő devizával, hiszen például a dollár is gyengül, ami elvileg szintén az erősödés felé hajtja a forint árfolyamát. A héten az amerikai kamatdöntés befolyásolhatja a devizaárfolyamot. A dollár a forinttal szemben hétfőn 149,90-en zárt, az euró/dollár árfolyam pedig 1,5566-on stabilizálódott. Az ING tradere középtávon 234 és 235 forint körüli euróárfolyamot prognosztizál, a Merrill Lynch elemzői ezzel szemben továbbra is valószínűnek tartják a 231-es euró/forint árfolyamot. Az állampapírok másodlagos piacán a hétfői kereskedelem érdemben nem változtatott az állampapírok hozamán; egyedül az ötéves lejáratú államkötvények hozama mozdult el észrevehetően, 0,06 százalékponttal a pozitív irányba.
