A részvénypiacokon az elmúlt év során pusztító medve a befektetők többségét arra ösztönözte, hogy szabaduljon tőzsdei befektetéseitől. Az invesztorok - mind a tengerentúli, mind az európai parketteken jegyzett cégek részvényárfolyamainak alakulását szemlélve - meglehetős sikerrel tették mindezt. Nem úgy a vállalatvezetők, akik a hosszú lejtmenet ellenére is ragaszkodnak az irányításuk alatt lévő társaságok papírjaihoz.
A Reuters beszámolója szerint az amerikai és az európai részvénytársaságok felső vezetői az elmúlt pár hónap során jelentősen mérsékelték saját cégeikben lévő érdekeltségeik értékesítését, sőt intenzív bevásárlásba kezdtek.
A Credit Suisse szakembere szerint a pénzpiaci válság ellenére tapasztalt bennfentes vásárlói aktivitás arra enged következtetni, hogy a cégvezetők abban bíznak, társaságaik részvényei már a közeljövőben többet érhetnek annál, mint amennyit jelenleg, a piacon uralkodó pesszimizmus során mutatnak magukból.
A Reuters adatai szerint az egyesült államokbeli vállalatvezetők körében regisztrált havi részvényvásárlások/eladások aránya 2008-ban 0,1 volt, szemben a tavalyi 0,05, illetve a 2006-os 0,04-es aránnyal. A részvényvételi hajlandóság ugyan csak kisebb mértékben emelkedett, a részvényeladások aránya azonban drámai visszaesést mutat az idén.
Európában jobban érzékelhető a javuló tendencia: a tavalyi 0,87-es, illetve a 2006-os 0,90-es aránnyal szemben az idén eddig 1,57 a havi vétel/eladás aránya az óvilági társaságok felső köreiben. Az eladások mértéke átlagosan 50 százalékkal esett 2008-ban Európában.
A szakértői vélemények szerint a tőzsdei társaságok vezetői azért álltak át egyértelműen a vételi oldalra, mert úgy vélik, a piacok túlságosan aláárazták cégeik papírjait, egyúttal abban is bíznak, hogy hamarosan felemelkedés jöhet a mostani medvepiacon. A számadatokban tapasztalt változások alapján az elemzők arról beszélnek, hogy a társaságok vezetőségei már most látják a lejtő alját.
A DigitalLook kutatásai szerint a brit cégek felső vezetői különösen optimistává váltak az elmúlt időszak során, annak ellenére, hogy a szigetországban másról sem hallani, mint a közelgő recesszióról és a gazdaság egyre szélesebb területét érintő válságról. A britek kövér macskái azonban mintha nem éreznék ezt, hiszen minden egyes eladott részvény helyett 13 újat vásárolnak saját társaságaik papírjaiból. Az elmúlt években ez az arány átlagosan 2,5:1 volt.
A DigitalLook hosszú távú tendenciák vizsgálata alapján három-hat hónapon belülre teszi a bika megérkezését a londoni parkettre - mindezt persze a cégvezetők részéről tapasztalt vásárlási hajlandóságra alapozva. A részvényvásárlási hajlandóság idén márciusban volt eddig a legmagasabb, majd a májusi relatív mélypont után július közepén újra megélénkült.
