BUX 129728.50 -0,69 %
OTP 39800 -0,25 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Brutális száguldás a BÉT-en

2008. július 30. szerda, 23:59

A pozitív nemzetközi hangulat Budapestet sem kerülhette el. A jelentős plusszal nyitó BUX ugyan reggel megbicsaklott egy kicsit, azonban az utána beindult növekedés tartósnak bizonyult. Tovább erősítette a hatást, hogy az amerikai piacok combos emelkedéssel indítottak, miután az előzetes munkaügyi adatok alapján a várt visszaesés helyett vélhetően nőtt a munkahelyek száma júliusban. Végül az index 22 511 ponton zárta a napot, amely 3,4 százalékos ugrásnak felel meg. A kereskedés erős, közel húszmilliárdos forgalom mellett zajlott.
A befektetők rég nem látott optimista hangulatba kerültek, és mohón vásároltak fel minden vezető papírt. A legnagyobb mértékben a Mol ugrott, amely négyszázalékos felfelé menetelés után 20 900 forinton zárta a napot. A vevői nyomás az OTP esetében is igen jól érvényesült: az euforikus állapotba került befektetők közel 12 milliárdos forgalom mellett 3,9 százalékkal, 7285 forintig tolták fel a bankpapír árfolyamát zárásra, ami egyben a napi maximumot is jelentette. A Magyar Telekom és a Richter egyaránt 2,6 százalékkal múlta felül előző napi záróárát, ami 832 és 33 900 forintos árfolyamot jelent.
A kisebb papírok közül az FHB az OTP farvizén emelkedett, ám 1,6 százalékos drágulása 1200 forintra meg sem közelítette a szektortárs diktálta iramot. Az Egisnek elég erős forgalom mellett azonban sikerült felülmúlnia a Richtert; a
15 300 forintos záróár 4,1 százalékos ugrást jelent. A Rába alacsony forgalom mellett 2,2 százalékkal gyarapodott és végzett 1470 forinton. A nap nyertese a szokásoshoz képest a magas forgalom mellett 15,7 százalékkal megugró Humet lett, de az RFV 9,5 százalékos nyeresége is jókedvre deríthette a papír tulajdonosait.

Metzinger András
Metzinger András

Ez is érdekelhet