Az európai részvények többsége négy napja először keveredett ki a negatív spirálból, és vette az irányt felfelé, miután az amerikai fogyasztói bizalmi index a várakozásokkal ellentétben növekedett. Főleg azon a cégek papírjai drágultak, amelyek nagyban függnek az amerikai piactól. Így az évi termelésének mintegy harminc százalékát az amerikai piacon értékesítő Nestlé 2,4, míg a L'Oreal 1,6 százalékkal ment fel.
Ugyanakkor az olaj hordónkénti árának háromdolláros csökkenése jól jött a légitársaságoknak, az Air France-KLM 2,9, a Ryanair részvényei 2,8 százalékkal híztak. A British Airways 6,4, és a spanyol Iberia húszszázalékos emelkedése annak volt köszönhető, hogy a két cég az egyesülés lehetőségeit keresi. Az amerikai US Steel kedvező eredményei a szektor többi szereplőjére is pozitívan hatottak; az ArcelorMittal 4,7, míg a Thyssen-Krupp 3,6 százalékos emelkedésre volt képes. A tizennyolc nyugat-európai ország tőzsdéi közül kilenc végzett a pozitív tartományban. A DAX-30 0,8, a FTSE 0,1 százalékkal emelkedett, míg a CAC-40 0,1 százalékkal süllyedt.
Az amerikai tőzsdék erősödéssel nyitottak a vártnál kedvezőbb fogyasztói hangulat és az olajár csökkenése miatt. A kedvező hatást erősítették a vártnál jobb adatokat tartalmazó gyorsjelentések is, például a Colgate-Palmolive is jó eredményeinek köszönhetően erősödött közel hat százalékot. A trendet az acélipari óriás, a US Steel jó profiteredménye is támogatta, a McDonald'snak és a General Motorsnak kimondottan az olajár mérséklődése tett jót. A pénzügyi részvények is napok óta először erősödtek. Nyitás után három órával a Dow Jones és az S&P-500-as indexe 1,5, míg a Nasdaq 2,1 százalékos többletet mutatott.
