BUX 131773.44 -0,21 %
OTP 40710 -0,9 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Barátkozik az állampapírpiac a kamatcsökkentés gondolatával

Változatlanul maradt a jegybanki alapkamat - félreérthetetlen üzenet volt ez arra nézve, hogy vége a "menet közben" sorozatossá vált kamatemeléseknek. A forint ezen üzenet hatására gyengült a múlt héten, míg az állampapírpiacon a hozamok csökkentek.

2008. július 27. vasárnap, 23:59

Egy darabig stabil kamatra számíthatunk, aztán - kérdés persze, hogy mikor - nem emelés, hanem csökkentés kell, hogy következzen. Ez volt az üzenete annak, hogy a jegybank monetáris tanácsa változatlanul hagyta a jegybanki alapkamatot. Innentől kezdve ugyanis semmi nem szól a további emelés mellett (sem az inflációs adatokból, sem a bérkiáramlásból nem vonható le olyan következtetés, hogy ha most nem is, de a későbbiekben szükséges lenne emelni). A hazai kamat viszont az Európai Unió más országaihoz képest meglehetősen magas, és a forint ereje egyes vélemények szerint kizárólag az abnormálisan magas kamatnak köszönhető - a csökkentés mellett tehát van érv. A forint ereje egyébként, már amennyiben megmarad (hiszen a volatilitás mostanában, a sáv létezésének idején tapasztaltakhoz képest időnként szinte elképesztő méreteket ölt), függetlenül attól, ki mit gondol az okokról, szintén kizárja az emelést és lehetőséget nyit a csökkentésre. Mindez persze nem azt jelenti, hogy legközelebb ténylegesen kamatcsökkentés lesz, azt viszont igen, hogy ha még további érvek támogatják meg a dolgot (például az inflációs mutató javulása), előbb-utóbb fordul a kocka.
Emelés tehát nem várható, a csökkentés azonban nem kizárt, pontosabban csak idő kérdése és megtörténik - nagyjából ez tehát az általános piaci várakozás. Ennek megfelelően alakulnak a piaci folyamatok is. A forint további erősödésének újabb kamatemelési esélyek hiányában nincs igazán tere, az állampapírhozamok csökkenésének viszont a későbbre ugyan, de várható kamatcsökkentés miatt igen.
Így a forint a hét második felében gyengült - persze szigorúan csak a 230 forint/eurós, igen erős szinthez képest -, az állampapírhozamok pedig némileg csökkentek, szintén a meglehetősen magas kiinduló értékekhez képest. Összességében a piaci folyamatok normalizálódni látszanak, szűnik a forint abnormálisnak is tekinthető erőssége, valamint az indokolatlanul magas hozamok is jelentősen tompultak a korábbi kamatemelési várakozások immár szinte teljes kiárazódása következtében.
A forint árfolyama persze továbbra is nagymértékben függ a regionális tényezőktől, miként mindig is függött. Ez persze csak annyit jelent, hogy az aktuális szinthez képest éppen merre mozdul, ami bizony nem mindig a hazai fundamentumoktól függ. A nagyobb - értve ezen az elmúlt hónapokban tapasztalt, esetenként összességében akár 5-10 százalékot is elérő, trendszerű mozgásokat - változások azonban többnyire hazai tényezőkkel is megindokolhatók, ideértve a kamat szintjét is.
Az állampapírpiacon a kamatra vonatkozó várakozások legfőbb barométerének a három hónapos kincstárjegy hozama tekinthető. Amíg újabb és újabb kamatemeléseket várt a piac, ezen instrumentum hozama rendre és egyre nagyobb mértékben meghaladta a jegybanki alapkamatot. Most az aukciós átlag 8,56 százalék lett, 8,5 százalékos alapkamat mellett, ami jól mutatja a kamatemelési várakozások szinte teljes megszűntét. A korábbiakhoz képest meglehetős visszafogottságot tükrözött a tizenkét hónapos papír 8,77 százalékos átlaghozama is, annak ellenére, hogy ez még bőven az alapkamat fölötti érték. A piac tehát nemhogy nem barátkozott még meg teljesen a kamatcsökkentés gondolatával, de ilyen távon az emelési várakozások sem árazódtak ki teljes mértékben. Ennek ellenére verbálisan már aligha mer bárki is megkockáztatni egy olyan álláspontot, miszerint még a kamat emelése lenne várható. Megjegyzendő, hogy a tizenkét hónapos papír aukciós szereplése a referenciahozamokkal összevetve kifejezetten gyengének mondható, az aukció előtti napon ugyanis 8,7 százalékos, másnap (az aukció után) pedig még ennél is alacsonyabb, 8,68 százalékos értéket mértek. Csütörtökön egyébként a hosszabb futamidőknél a referenciahozamok számottevően, 10 bázispontot meghaladó mértékben csökkentek, és némileg pénteken is tovább süllyedtek.
Igen izgalmas és most különösen nehezen megválaszolható a kérdés, mire számíthatunk a közeljövőben. Az elmondottak miatt, ami a forintot illeti: vagy az árfolyam változatlanságára vagy gyengülésre. Ami pedig az állampapírok hozamát illeti, változatlanságra vagy csökkenésre. Mindebbe persze nemzetközi tényezők is alaposan beleszólhatnak, ezek pedig - mint az lenni szokott - akár teljesen a feje tetejére is állíthatják az egyébként logikus várakozásokat.

Ádám Zsigmond
Ádám Zsigmond

Ez is érdekelhet