A világ tőkepiacain tulajdonképpen jó hangulat uralkodott, annak ellenére, hogy az amerikai makroadatok a várakozásnak megfelelően elég gyengére sikerültek. A BÉT zárása idején a nyugat-európai indexek 0,3 és 0,9 százalék közötti pozitív értékeket mutattak, és az amerikai piacok is közel fél százalék körüli nyereséget voltak képesek felmutatni. A BUX szinte egész nap a pozitív tartományban vándorolt, csak az utolsó negyedórában romlott el a hangulat a hatalmas eladói túlnyomás miatt, de akkor nagyon. Az index végül elég gyenge forgalom mellett 22 580,5 ponton zárt, ami 0,6 százalékos veszteséget jelent.
Az összes vezető papír gyászosan szerepelt. A legrosszabbul a Magyar Telekom részvényesei jártak, ahol az eladók az utolsó percekben szinte zsákszámra dobálták a részvényeket a parkettra. A papír végül 2,6 százalékos zuhanás után 762 forinton állt meg. A második legnagyobb vesztes a Richter lett, amelynek esetében a bizalmatlan befektetők 1,6 százalékkal, 34 050 forintra tolták le az árfolyamot. A második legnagyobb forgalmat produkáló blue chip, a Mol megelégedett 0,4 százalékos csökkenéssel, így 23 310 forinton zárt, azaz a befektetőket nem lelkesítette fel különösebben az a bejelentés, hogy a Mol az INA-val tárgyalna a részesedés növeléséről. A legkelendőbb részvény az OTP volt, amely elég hektikusan mozgott a nap folyamán, végül a csütörtöki záróárára csúszott vissza, ami 6990 forintot jelentett.
A kisebb papírok közül az FHB kétszázalékos emelkedéssel, 1250 forintra ugrott, míg az Egis nem mozdult el a csütörtöki záró árfolyamához képest. A nap nyertese az Émász lett, amely 7,2 százalékkal robbantott, azonban tőle alig maradt le az ugyancsak 7,2 százalékkal dráguló AAA Auto. A nap vesztese 5,6 százalékos zuhanással az Orco lett.
