BUX 129728.50 -0,69 %
OTP 39800 -0,25 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Ezúttal a Mol szakadt be

2008. május 26. hétfő, 23:59

Miután a meghatározó piacok nagy része ünnep miatt zárva tartott, az a kevés, ami nyitva volt, igen szerény növekedést produkált. A BÉT indexe iránymutatás nélkül magára maradva csendesen esett, pedig pozitívan kezdett, majd egy jól látható zuhanás után váltott negatív oldalazásba. Az MNB rossz inflációs prognózisa enyhe esést eredményezett ugyan, de ezt gyorsan korrigálta az index és onnan folytatta csendes lemorzsolódását. Végül 22 208 ponton zárt, ami 1,1 százalékos hanyatlásnak felel meg. A forgalom közepesen gyenge volt.
A vezető részvények vegyesen szerepeltek, a blue chipek közül a legnagyobb vesztes a Mol lett: az olajpapír árfolyama 2,5 százalékkal, 22 300 forintra zuhant. Ezt az OTP követte, amely aránylag erős forgalom mellett újabb 0,7 százalékot veszített értékéből és 6825 forinton zárt. A Richter 0,3 százalékos süllyedés után 33 800 forinton fejezte be a kereskedést. A vezető papírok közül egyedül a Magyar Telekom volt képes erősíteni, a részvény 0,8 százalékos erősödés után 796 forinton zárt.
A kisebb papírok szereplésében is látszott a nagyobb szektortársak viselkedése: az FHB az OTP nyomdokain csúszott lefelé, 3,6 százalékot, ami 1290 forintos záróárat jelent. Az Egis ugyancsak a Richterrel esett, és 2,1 százalékos hanyatlás után 17 250-en állt meg. A techszektor sem szerepelt kiemelkedően, a Synergon 0,9, míg az Econet 0,8 százalékos süllyedéssel végzett. A nap vesztese az AAA Auto lett, 4,2 százalékos zuhanással. A nap nyertesei az RFV és a Phylaxia voltak 5, illetve 4,8 százalékos emelkedéssel.

Metzinger András
Metzinger András

Ez is érdekelhet