Már délelőtt is meglehetősen nyomott volt a hangulat a világ tőkepiacain, délutánra pedig eluralkodott a pesszimizmus. A vezető nyugat-európai tőzsdék fél és egy százalék közti mínuszt hoztak össze a BÉT zárására, de Amerika is rosszul viselte, hogy a használt lakások értékesítésére vonatkozó forgalmi adatok szerint messze még a hitelválság vége. A BUX lendületes zuhanással nyitott, majd tulajdonképpen az egész napot negatív oldalazgatással töltötte. Végül 3 óra körül, amikor már sejteni lehetett a rossz amerikai makroadatokat, újabb lejtmenetbe kezdett, és 22 461,6 ponton zárt, ami 1,3 százalékos veszteséget takar, közepesen gyenge forgalom mellett.
A vezető részvények vegyesen szerepeltek, de erősíteni egyik sem tudott. A legrosszabbul az OTP járt, amely 3,5 százalékos zuhanás után 6873 forinton landolt. Miután egy ideje már csak a bankpapírra van jelentős forgalom, nem meglepő, hogy az OTP-kötések pénteken is nagyjából a kereskedés négyötödét tették ki. A részvény a jelek szerint a többi papírnál érzékenyebben reagál a nemzetközi hangulatváltozásokra.
A második legrosszabbul teljesítő blue chip a Mol lett, amelynek 22 870 forintos záróára 0,6 százalékos hanyatlást mutat. A Richter 0,2 százalékot veszített értékéből, így 33 905 forinton zárt. A Magyar Telekom aránylag jól állta a sarat, a 790 forintos záróár megegyezik a csütörtökivel. Az FHB az OTP példáját követve 1,3 százalékot süllyedt, míg az Egis 0,4 százalékkal lett olcsóbb.
A kisebb papírok közül a nap nyertese a Danubius lett, amely 1,4 százalékkal tudott emelkedni, ezt követte az econet 0,7, a Pannergy 0,6 és a Fotex 0,6 százalékkal. A nap vesztese 5,6 százalékos bukással az AAA Auto lett.
