Továbbra is erős a forint, ami első ránézésre örvendetes, ugyanakkor joggal vetődhet fel a kérdés, hogy a 8,25 százalékos kamatszint mellett nem kellene-e még erősebbnek lennie. Az árfolyam a 252-253 forint/euró szint környékén meglepően stabil mostanában, ugyanakkor e szűk sávban való mozgása folyamatos kamatemelés, illetve további kamatemelésre irányuló várakozások mellett valósult meg. Ez pedig azt is jelentheti, hogy a stabilitás fennmaradásához az inflációs tervekhez képest igen magas kamatláb fenntartására, sőt esetleges további emelésére van szükség, ami hosszú távon aligha tesz jót. A kamatemeléssel - legalábbis egyelőre - természetesen jól kezelhető a helyzet, ez azonban csak tüneti és nem oki kezelést jelent a gazdaság problémáira.
Különös gondot jelenthet, ha "megszokja" a piac az emelkedő kamatokat, mert akkor a kamatszint előbb-utóbb kívánatos befagyasztására, netán csökkentésére drasztikus gyengüléssel reagálhat a forint - ez pedig ugyanúgy nem lenne jó, mint a tovább emelkedő kamat. Lassanként tehát abba a szomorú helyzetbe juthat a monetáris politika, hogy két rossz közül kell választania, s kérdés, az egyik kisebb-e, mint a másik. A legutóbbi, negyedszázalékos kamatemelés azt is jelenti, hogy illúziónak bizonyult az a jóslat, illetőleg feltételezett szándék, amely szerint a megelőző félszázalékos emelés egyszeri nagy ugrás lett volna. Hiába tehát az akkori határozottság, nem sikerült elkerülni a további kamatemeléseket extrapoláló, esetlegesen ezen lépéseket önbeteljesítő jóslatként kikényszerítő várakozásokat. Mindez immár egy nehezen látható végű kamatemelési sorozatban ölt testet. Magától értetődően a piac most már további emeléseket vár, ami jól nyomon követhető az állampapírhozamokban is.
A három hónapos diszkontkincstárjegy aukciós átlaghozama például 8,45 százalék lett a múlt héten. Az elérhető hozammaximum az aktuális jegybanki alapkamatot 25 ponttal haladta meg, ráadásul igen gyér érdeklődés mutatkozott a papírok iránt a 40 milliárdos felajánlással szemben alig több mint 48 milliárdra nyújtottak be ajánlatot. A kötvényaukción a hosszú lejáratú papírok olyan értelemben jól szerepeltek, hogy megfelelő mértékű volt irántuk az aukciós kereslet. Ha azonban a hozamszinteket nézzük, nem sok okunk van az örömre. Szemmelláthatóan ugyanis a vásárlókedv a magas hozamszinten való vásárlás fokozott esélyének tudható be. Ha ugyanis 9,22 százalékos átlaghozamon lehet vásárolni hároméves és 7,93 százalékon 15 éves papírt egy olyan országban, amely - igaz, konkrét céldátum nélkül - az euró bevezetésére készül, az fölöttébb izgalmas befektetési lehetőséget sejtet. (Más kérdés: az a tény, hogy Szlovákia jövőre bevezeti az eurót, nálunk meg céldátum sincs, bizonytalanná teszi a várakozásokat.) Az aukciózók értelemszerűen minél magasabbra igyekeztek srófolni a hozamot, s ezen törekvésük sikerességének jele, hogy a maximum a hároméves papír esetén 8, míg a tizenöt évesnél 5 bázisponttal haladta meg az átlagot. (Amikor az ajánlattevők éles versenyt folytatnak a papírokért, a mezőny olyan szoros szokott lenni, hogy ez a különbség 0-3 pontra rúg csupán.)
A másodpiaci hozamokat nézve a múlt hét eseménytelennek mondható, érdemleges változás egy futamidőnél sem következett be. Tehát akárcsak a forint, az állampapírhozamok is stabilak, az viszont korántsem mondható el, hogy kedvező szinten. Nem úgy tűnik azonban, hogy belátható időn belül változna a helyzet, azaz az államadósság finanszírozása egy darabig még mindenképpen igen drága lesz. Az árat persze a lakossággal kell megfizettetni ahhoz, hogy a külföldi befektetők megnyugodjanak és magasabb áron is vásárolják a hazai instrumentumokat. Erre azonban már a közelmúltban tapasztalt heves lakossági ellenállás és a belpolitikai bizonytalanságok miatt is egyre szűkül a lehetőség. A kiút tehát egyelőre nem látszik, s a kamat folyamatos emelése az államadósság finanszírozásának oldalán bumerángként üthet vissza.
Ádám Zsigmond