Szerdán reggel pozitív vállalati jelentések húzták feljebb a tőzsdeindexeket, de igazából az összes piac az amerikai GDP-adatokra várt; emellett még a szerda esti Fed-döntés miatt izgulhattak a brókerek. Miután a GDP-adat kedvezőbb lett a vártnál, mind a vezető nyugat-európai piacok, mind az amerikai tőzsdék pozitív tartományban álltak a BÉT zárása idején.
A BÉT lendületesen kezdte a napot, de alig egy óra múlva lekókadt az index, és negyed 11 körül már negatív tartományban állt. Az amerikai GDP-adat közzététele után a BUX felpattant, és kisebb megtorpanásokkal
22 582 pontig szaladt, ami 1,1 százalékkal múlja felül a keddi záróértékét.
Az összes vezető részvény emelkedett. A legjobban a Magyar Telekom teljesített, régen nem látott szárnyalást mutatott be: a 863 forintos záróár valamivel 2 százalék feletti nyereséget biztosított a tulajdonosoknak. A hozamdobogó második fokára az OTP állhatott fel, amelynek 6950 forintos záróára 1,5 százalékkal magasabb a keddinél. Emellett a Richter 1,2, míg a Mol 0,3 százalékkal drágult 33 500, illetve 23 100 forintra.
A kisebb papírok közül a tegnap elég gyatra teljesítményt felmutató FHB-papírok követték, sőt le is körözték a szektortárs OTP-t, az FHB 3,1 százalékot hízott. Az Egis ugyancsak lekörözte szektortársát, hiszen 4,4 százalékos emelkedést szedett össze.
A Graphisoft Park az újonnan megnyílt növekedési lehetőség ellenére 4 százalékkal gyengült szerdán. Az érdi megrendelésről beszámoló, több mint 10 ezer darabos közkézhányaddal rendelkező RFV viszont 7 százalékkal erősödött. A legjobban azonban a majd 9 százalékkal dráguló AAA Auto teljesített, amivel a nap nyertese címet is kiérdemelte.
