A forint alól kiszaladt ugyan a talaj szerda reggel a KSH által publikált termelői inflációs adatok hatására, az általános régiós erősödés azonban fokozatosan támogatta, majd a tengerentúli GDP-adat egyenesen feldobta a hazai devizát, amely délutánra már 252,50-252,20 körül forgott. A forint euróval szembeni 254-es mélypontja utáni talpra állást a lengyel jegybank döntése is segítette, amely változatlanul hagyta az idén már 75 bázisponttal, 5,75 százalékosra emelt alapkamatot, azonban azt sugallta a piacoknak, hogy csak júniusig kell várniuk egy újabb, a spekulációk szerint 25 bázispontos emelésre. A lengyel zloty mellett a szlovák korona is erősödött arra a hírre, hogy jövő januártól akár le is cserélhetik a közös európai devizára. Az Államadósság Kezelő Központ által meghirdetett 25 milliárd forint értékű féléves és 40 milliárd forint értékű 12 hónapos diszkontkincstárjegyre több mint 61, illetve 84,5 milliárd forint értékben nyújtottak be igényt a szerdai aukción. Mind a hat hónapos, mind a 12 hónapos állampapírok hozama emelkedett; előbbié 8,72 százalék, utóbbié 9,07 százalék lett.
Az állampapírok másodpiacán az ÁKK-benchmark hozama rövid távon 5-7 bázisponttal emelkedett, hosszú távon nem változott.
