BUX 129728.50 -0,69 %
OTP 39800 -0,25 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

A piac már beárazta az emelést

2008. április 28. hétfő, 23:59

Azt kapta a piac, amit várt, ezért nem történt semmi - mondta el a Napinak Kolba Miklós, az ING üzletkötője. Volt egy enyhe forinterősödés, de ez inkább abban merült ki, hogy a kamatemelés előtt az euró 252,50 forinton állt, majd az új, 8,25 százalékos alapkamat bejelentése után 252,20-ig kúszott az árfolyam. Ugyanakkor a forgalom továbbra is gyenge. A szakember szerint a hosszú hétvége előtt még halványan gyengülhet fizetőeszközünk. Azok, akik korábban forintot vettek és pozícióban vannak, a hosszú hétvége előtt eladhatnak, ha ugyanis a magyar piac zárva tart, akkor a likviditásszűke miatt nagyobb kilengéseket mutató árfolyamváltozásokkal kellene szembesülniük. A kormányválság, úgy tűnik, egyáltalán nem hat a forintra, az új kormány megalakulása idején pedig a piacok zárva tartanak majd.
Hétfő délután egy svájci frank 155,90, míg egy amerikai dollár 161,50 forintot ért, egy euróért pedig 1,5610 dollárt kellett adni. A kamatemelés az állampapírok másodlagos piacán sem okozott drámai változásokat, egyedül a 3-5 éves lejáratú papírok esetében estek a referenciahozamok 5-7 bázisponttal.

Metzinger András
Metzinger András

Ez is érdekelhet