BUX 129728.50 -0,69 %
OTP 39800 -0,25 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Nálunk elég gyengére sikerült a nap vége

2008. április 15. kedd, 23:59

Mérsékelten pozitív hangulat kapta el a világ tőkepiacait, az európai tőzsdék 0,6-1,5 százalékos emelkedést produkáltak, de az amerikai piacok is szerény bővülést mutattak fel, annak ellenére, hogy az aktuális makroadatok elég vegyesek lettek. A BUX-index lendületes emelkedéssel kezdte a napot, aztán lassan lecsorgott hétfői záróértéke közelébe, sőt kedden fél 2 körül be is nézett alá. Innen még feltápászkodott, és reggeli csúcsát is kerülgette délután három órakor, végül azonban újra esésbe váltott, majd meredeken zuhanni kezdett. Így végül 0,3 százalékos emelkedéssel, 22 023 ponton zárt.
A vezető részvények változatosan zártak. Emelkedett a Magyar Telekom, de csak 0,2 százalékkal drágult, 840 forintra. Az OTP 6871 forintos ára 0,9 százalékos nyereséget jelent. Stagnált a Mol, a 22 500 forintos záróár megegyezik a hétfőivel. Ugyanakkor a Richter 32 210 forintja 0,9 százalékos veszteséget jelent a tulajdonosoknak.
A kisebb papírok közül egyedül az FHB-val kapcsolatban látott hír napvilágot, a bécsi székhelyű Vienna Capital Partners (VCP) tovább folytathatja a papírok vásárlását. A piac kedvezően fogadta a bejelentést, és a részvény látványosan emelkedett, végül 1,9 százalékkal, 1275 forintra ment fel. Az Egis szektortársától eltérően 1,4 százalékot mozdult felfelé, ezzel elérte a 16 845 forintos záróárat. Az érdemi forgalmat produkáló papírok közül a kedd nyertesének a Freesoft nevezhető 3,6 százalékos ugrással, még a Humet 2,7 százaléka is jónak számít. A nap vesztese az econet mínusz 2 százalékkal.

Metzinger András
Metzinger András

Ez is érdekelhet