Vegyes képet mutatnak a világ tőkepiacai, a BÉT zárása idején az amerikai indexek pozitív tartományban voltak a kedvezőtlen makroadatok ellenére is, míg az európaiak 1 százalék körüli veszteséget mutattak, miután az ECB hatéves csúcson, 4 százalékon hagyta az irányadó kamatlábat. A reggel még jelentős pozitívummal indító BUX 11 óra előtt átesett a negatív tartományba, és ott folytatta az egész napos oldalazgatását, majd visszakapaszkodott szerdai záróértéke közelébe. Végül gyenge forgalom mellett 22 226 ponton zárt, ami 0,1 százalékos veszteséget takar.
A vezető részvények vegyesen szerepeltek. A blue chipek közül emelkedett a Mol és a Magyar Telekom, az előbbi 22 350 forintos záróára 1,5, míg az utóbbi 838 forintja 1 százalékos nyereséget jelent. Az OTP 1,5 százalékot bukva ért 7044 forintra, míg a Richter 0,8 százalékos hanyatlás után állt meg 32 950-en. A bankszektor papírjai nem szerepeltek jól Nyugat-Európában, így talán nem meglepő a legnagyobb forgalmú hazai részvény, az OTP rossz szereplése sem.
A kisebb részvények közül az FHB is hozta a pénzügyi szektor részvényeinek trendjét, és 3,1 százalékos zuhanás után 1296 forinton zárt; az Egis 16 800 forintos záróára 1,2 százalékos veszteségnek felel meg. A nap nyertese az erős forgalom mellett 14,5 százalékot dráguló Econet lett, ezt követte a TvNetWork csupán 1,6 százalékkal. A nap vesztesei címet a Forrás 5,2, és az AAA Auto 2,6 százalékkal érdemelték ki, de közel járt ehhez a Pannon-flax 2,5 százalékos zuhanása is az érdemi forgalmat produkáló részvények közül.
