BUX 129728.50 -0,69 %
OTP 39800 -0,25 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Megint beszakadt az OTP

2008. április 3. csütörtök, 23:59

Csak pár pillanatig járt tegnap pozitív tartományban a BUX. A mutató először lassan csorgott lefelé, majd délután fél kettőkor - a kedvezőtlen amerikai munkanélküliségi adatok napvilágra kerülése után - meredeken zuhant, ahonnan több hullámvölgyet leírva sem sikerült visszakapaszkodnia korábbi értékére. Végül az index 21 984 ponton zárt, ami 0,3 százalékos veszteséget jelent.
A vezető részvények vegyesen szerepeltek, a forgalom pedig meglehetősen gyenge volt. Legjobban a Mol befektetői örülhettek, mert a papír 22 000 forintos záróára 1,5 százalékos nyereséget jelent. A Magyar Telekom papírjai 821 forintra kúsztak fel, ami 0,7 százalékos drágulásnak felel meg.
Azonban a Richter 33 000 forintos záróára már 0,6 százalékos veszteséget takar, ami mögött talán a Raiffeisen célárcsökkentése áll. Az OTP-vel kapcsolatban igazuk lett azoknak az elemzőknek, akik korábban azt mondták, hogy a bankpapír árfolyama van a legjobban kitéve a globális hatásoknak. Míg az OTP-részvények szerdán 1,6 százalékkal drágultak, addig a csütörtöki 6951 forintos záróár 2,4 százalékos hanyatlást takar.
A kisebb bankpapír csütörtökön együtt mozgott szektortársával, így a nap végére 0,2 százalékos mínuszt hozott össze, ami 1290 forintos árnak felel meg. A Raiffeisen mérsékelte az Egis célárát is, mely képtelen volt eltávolodni a szektortárs által diktált tendenciától, így 2,2 százalékos esést produkálva 17 500 forinton landolt a papír. Az érdemi forgalmat bonyolító részvények közül a nap győztese a Danubius és a Fotex lett, előbbi 2,3, utóbbi 1,6 százalékos hozammal lepte meg befektetőit. A PannErgy 3,7, míg az AAA Auto 2,5 százalékos zuhanással érdemelte ki a nap vesztese címet.

Metzinger András
Metzinger András

Ez is érdekelhet