Hektikus kereskedés zajlott szerdán a BÉT-en.
A BUX pozitívan nyitott, napi maximumát pedig a nyitást követő órában el is érte, majd kisebb és nagyobb hullámvölgyeket leírva bezuhant keddi zárószintje alá. Fél 12 és fél 3 között folyamatosan menetelt felfelé az index, meredek zuhanásba kezdett, ahonnan zárásra csak kissé tudott visszakapaszkodni. Végül 22 046 ponton zárt, ami 0,3 százalékos többletet jelent.
A vezető részvények vegyesen szerepeltek. A blue chipek közül a nap vesztese a Richter lett, amely közel ötmilliárdos forgalom mellett különösebb ok nélkül esett 33 200 forintra, ami 2,4 százalékos veszteségnek felelt meg. A másik negatívan teljesítő részvény a Magyar Telekom volt, amelynek árfolyama 0,6 százalékkal morzsolódott le 815 forintra. Ugyanakkor a Mol és az OTP képes volt emelkedésre. Az olajrészvény 0,8 százalékkal, 21 665 forintra drágult, míg a bankpapírok árfolyama 1,6 százalékkal mozdult felfelé, elérve a 7120 forintot.
A kisebb papírok közül az FHB-részvények 1,4 százalékkal, 1292 forintra estek. Ennek hátterében valószínűleg az állt, hogy a Moody's Aa2-ről Aa3-ra rontotta le az FHB jelzálogleveleinek osztályzatát, miután tavaly szeptemberben a leminősítést valószínűsítő felülvizsgálat alá vette a besorolást. Az Egis ugyanakkor 1,4 százalékkal, 17 890 forintra erősödött.
Az érdemi forgalmat produkáló részvények közül jó napja volt a Danubius, az Exbus és a TVK részvényeseinek, akik 3,7,-3,7 és 3,4 százalékkal lettek gazdagabbak - a vegyipari papíroknak az igazgatóság 369 forintos osztalékjavaslata adott lendületet. Rosszul szerepelt a Humet és a Rába, előbbi árfolyama 2,7, míg utóbbié 1,1 százalékkal esett.
