A magyar belpolitikai válság, a negatív nemzetközi hangulat és a jegybanki kamatvárakozás együttesét nehezen viselte a BÉT. A BUX már a negatív tartományban kezdett, majd egészen 11 óráig lassan csorgott lefelé. Akkor meredek zuhanásba váltott, és alig egy óra alatt több száz pontot vesztett értékéből; volt, amikor 4 százalékos mínuszban állt. Fél egy és fél három között lassan felfelé menetelt, de nem volt képes visszaállítani a zuhanást megelőző állapotot. Végül 21 711 ponton zárt, ami 2,4 százalékos veszteséget jelent.
Az összes vezető papír esett, de az OTP tulajdonképpen szabadesést produkált, ami mögött többek között az is állhat, hogy a nemzetközi piacokon szintén a bankpapíroktól igyekeztek szabadulni a befektetők. A bankrészvény jegyzése közel 14 milliárdos forgalom mellett 6,6 százalékot zuhant, ami 6750 forintig vitte le árfolyamát. A második legnagyobb forgalmat produkáló papír a Mol volt, amely hektikusan viselkedett: a
21 490 forintos záróár ugyan csak 0,3 százalékos veszteséget jelent, ám kurzusa napközben 20 410 forintos mélységben is járt. A Magyar Telekom 809 forintra hanyatlott 0,7 százalékos csökkenés után, míg a Richter-részvények 34 000 forintos záróára 0,3 százalékos veszteséget takar.
Az FHB-ra is hatott a bankszektor nemzetközi és hazai negatív szereplése, árfolyama 3 százalékkal süllyedt 1310 forintra. A kisebb papírok közül az Egis képes volt szembe menni a trendekkel, és 2,4 százalékos erősödést produkálva 17 850 forinton zárt. Az érdemi forgalmat bonyolító részvények közül a Pannon Energy jegyzése közel 5 százalékkal ugrott fel, bár a 20 milliós napi forgalom csak három nagyobb tételből jött össze.
