A vezető nyugat-európai és amerikai tőzsdék enyhén negatívban voltak a BÉT zárása idején, London, Párizs és Frankfurt körülbelül 0,3 százalékos mínuszt gyűjtött össze. Ugyanakkor semmilyen határozott trendet nem lehetett felfedezni, az indexek a nap folyamán többször jártak a pozitív tartományban is. A BUX az első háromnegyed órában lendületesen emelkedett, majd körülbelül egy óráig megrekedt az elért szinten. Ekkor újabb erős emelkedés következett, az amerikai makroadatok kétórai megjelenése után masszív esésbe ment át. Fél négy körül visszapattant, és némi emelkedéssel tudott szépíteni, végül minimális erősödést produkálva 22 239 ponton zárt.
A vezető részvények a Richter kivételével emelkedtek, a JPMorgan ugyanis 47 550 forintról 11 százalékkal, 42 150-re csökkentette a gyógyszergyártó részvényeinek célárát, igaz, felülsúlyozási ajánlását megtartotta. A célárcsökkentést azzal indokolták a JPMorgan elemzői, hogy mérsékelték a lengyel piacon elérhető forgalomnövekedésre vonatkozó becslésüket. A Mol 21 550, a Magyar Telekom 815, míg az OTP papírjai 7230 forinton fejezték be a kereskedést, ami 0,2, 0,6, és 0,5 százalékos emelkedésnek felel meg.
A másik gyógyszergyártó, az Egis papírjainak célárát jelentősen emelte ugyanez a cég, amit az árfolyam dinamikus emelkedése kísért. Az Orco árfolyama annak ellenére alig változott, hogy nyeresége tavaly mintegy 10 százalékkal esett vissza, a 15 495 forintos ár 5 forintos csökkenést takar.
