A kedden még roppant bizakodó befektetők optimizmusa teljesen elpárolgott szerdára. A vezető nyugat-európai tőzsdék körülbelül 0,6-0,7 százalékos mínuszt mutattak a BÉT zárása idején, szemben a keddi, 3 százalék feletti nyereséggel. Az amerikai tőzsdék is negatív tartományban nyitottak, a háttérben a gyatra makroadatok álltak, valamint az, hogy a pénzügyi szektor várhatóan lényegesen több veszteséget ír majd le, mint eddig gondolták. A negatív hangulat Budapestet is elérte, ahol a BUX körülbelül fél egyig sikeresen ugrált át a pozitív tartományba, ám onnantól csendesen csorgott lefelé, s csak az utolsó pillanatokban tért magához egy kicsit. Végül 21 753 ponton állapodott meg, ami 0,7 százalékos csökkenésnek felel meg.
Az összes vezető részvény süllyedt. A legrosszabbul a Richter teljesített, amelynek 34 305 forintos záróára 1,2 százalékos csökkenést takar. Az ugyancsak stabil tőzsdei papírnak tartott Magyar Telekom beesett a 800 forintos szint alá, 1,1 százalékos mínuszban, 797 forinton zárt. Az OTP 7150 forintig hanyatlott, ami 0,7 százalékos értékcsökkenés egy nap alatt. A Mol-befektetők úszták meg a legjobban a szerdát, a 20 500 forintos záróár csak 0,5 százalékos veszteséget jelent.
Az FHB ma sem követte szektortársát, azonban ennek csak örülhettek a befektetők, ugyanis a kisebbik bankpapír 1,6 százalékos drágulással 1365 forintra emelkedett. Az Egis 16 050-es árfolyama 0,3 százalékos növekményt takar. Az érdemi forgalmat bonyolító részvények közül a legnagyobb vesztesek a Pannon-Flax és az AAA Auto tulajdonosai voltak, előbbiek 4,8, utóbbiak 4 százalékot vesztettek befektetésükből.
