Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
Relatív stabilitás uralkodik mostanában a nemzetközi devizapiacokon, az euró/dollár a múlt héten 1,45-ről felment 1,4750-re, de végső soron tavaly október vége óta nem mozdult ki az 1,43-1,49-es sávból. A dollár/jen mostanában 106,5-108,5 között volt, s itt is most már lassan másfél hónapja trend nélküli a jegyzés, jellemzően 105-109 között. Továbbra is alapvetően a kockázat elutasítása dominálja a tőkepiaci fejleményeket, azonban ennek mértéke vagy földrajzi eloszlása nem változott lényegesen a közelmúltban, valószínűleg ezzel magyarázható a főbb devizaárfolyamok "iránynélkülisége". A nyugalom ugyanakkor csalóka is, hiszen mindkét keresztárfolyamnál magas a volatilitás az elmúlt évek átlagához képest, csak éppen trendje nincs a mozgásnak.
Az euró/dollár annak megfelelően emelkedik vagy esik pár napig, hogy éppen melyik országról vagy régióról kell ismét lejjebb vinni a növekedési előrejelzéseket. Mert az előrejelzések változtatásának iránya nem kétséges, a GDP-becslések folyamatosan csökkennek. Az amerikai gazdaságról továbbra is eldönthetetlen, hogy vajon már recesszióban van-e, az elemzői közösség abszolút megosztott ebben a kérdésben. Az exportkilátások romlása, az erős euró és a magas energiahordozó-árak negatív hatással vannak az eurózóna növekedési kilátásaira is, de itt nagyon széles sávban szóródnak a várt lassulásról szóló prognózisok.
Recesszióközeli helyzetben mindig nagyon nehéz valami értelmeset mondani, még a közeljövőről is. Ahogy arra nemrég éppen Alan Greenspan hívta fel a figyelmet, egy recesszió általában "rezsimváltást" jelent, magyarul a dolgok teljesen másképp működnek gazdasági visszaesés során, mint egyébként. A szokásos összefüggések, gazdasági modellek ennek megfelelően jellemzően csődöt mondanak, s előtérbe lép, amit "szakértői véleménynek" szokás hívni. Innen nézve tulajdonképpen nincs semmi rendkívüli abban, hogy az elemzők ennyire megosztottak az amerikai recesszió ügyében, ez a normális. Ráadásul még a világ talán legfejlettebb statisztikai rendszerével rendelkező Egyesült Államokban is nagyon komoly mértékben szokás utólag módosítani a növekedési adatokat. Vagyis nemcsak arról nincs konszenzus, hogy lesz-e recesszió, hanem arról sincs, hogy vajon már most benne vagyunk-e, sőt a következő egy-két negyedév GDP-adata sem nyújt majd végleges képet. Az előző, 2001-es minirecesszióról az esemény után körülbelül egy évvel bizonyosodhattunk meg.
A jelenlegi helyzetet tovább komplikálja, hogy most nem a "hétköznapi" visszaesésről van szó: a második világháború utáni időszak fejlett piaci recesszióinak többsége annak köszönhetően következett be, hogy a gazdaság túlhevült, az infláció felgyorsult, s ezért a jegybank kamatemelésekkel igyekezett rendbe hozni a dolgokat. Most viszont egy eszközbuborék (az amerikai ingatlanpiacon) és egy ehhez szorosan kapcsolódó, de számos vonatkozásban ettől független hitelbuborék durrant ki, s a fejlett piaci pénzügyi rendszer komoly sebeket szerzett. A klasszikus esetben a recesszió alapvetően a reálszférában játszódik le, most viszont a pénzügyi és a reálszféra egyszerre és egymást gyengítve esik vissza az Egyesült Államokban. A Fed fő célja a példátlanul gyors és agresszív kamatcsökkentésekkel éppen az, hogy megpróbálja megakadályozni egy negatív önerősítő folyamat kialakulását, ahol a pénzügyi szféra problémái lehúzzák a reálgazdaságot, ami viszont tovább gyengíti a pénzügyi közvetítő rendszert és így tovább. Mint tudjuk, kevés nehezebben előre jelezhető dolog van a világon, mint a pénzügyi eszközök árfolyama, s ennyiben a jelenlegi szituáció még a "szokásos" recesszióknál is nagyságrendekkel bonyolultabb.
