Reggel az ázsiai piacok vegyesen zártak, Tokió minimális pluszban, Hongkong azonban másfél százalékos mínuszban állt meg. Európában már lényegesen derűlátóbb volt a hangulat. A vezető nyugat-európai tőzsdék a BÉT zárásának idején két százalék körüli pluszt voltak képesek felmutatni, miközben az Egyesült Államok piacai hétfőn zárva tartottak a nemzeti ünnep miatt. Ezért valószínűleg leginkább nyugat-európai hatásra emelkedett a BÉT is jelentős mértékben, a reggel még csak enyhe pluszban toporgó index fél tizenegy körül hirtelen feljebb ugrott, ott azonban egészen fél háromig nem túl sok történt vele. Akkor ismét lassú menetelésbe kezdett, és végül 2,15 százalékos emelkedés után állt meg, elég gyatra, körülbelül 15 milliárd forintos forgalom mellett.
A vezető papírok vegyesen szerepeltek. A befektetők a Mol-részvényekkel jártak a legjobban: az olajpapír 3,6 százalékos drágulás után a 23 990 forintos szintre jutott. Jól teljesített az OTP is, részvényei 7600 forinton zártak, ami 3,1 százalékos árfolyam-emelkedést takar. A Richter lényegesen szerényebb mértékű,
0,2 százalékos nyereséget produkált. A Magyar Telekom papírjaira nem ragadt át a többi vezető papírra jellemző optimizmus, 0,4 százalékos veszteség után 860 forinton zárt.
A kisebb papírok közül az FHB az OTP-vel azonos irányba mozgott, kétszázalékos emelkedés után 1616 forinton állt meg. Az Egis 0,4 százalékos süllyedés után 19 115 forinton zárt. Jól szerepeltek még az Orco és az AAA Auto részvényei: előbbi árfolyama 4,5, utóbbié 4,0 százalékkal emelkedett. Mellettük még a Danubius és a Pannonflax volt képes két százalék feletti mértékben drágulni.
