A piaci szereplők többsége már kamatemelésre számít. Immár tehát nem az a kérdés, mikor kezdődik a kamatcsökkentés, hanem az, hogy lesz-e addig emelés vagy sem, s ha igen, milyen mértékű. Mindazonáltal néhányan még úgy vélik, ahogy a mértéktartó monetáris tanács a csökkentést sem kapkodta el, az emelést sem fogja. A forint árfolyama azonban ilyen lépésre csábíthat. A múlt hét elején ugyanis bőven 265 forint fölötti kurzuson is kereskedtek az euróval, igaz, ehhez képest azt is mondhatjuk, hogy a múlt hét jelentős forinterősödést hozott. Azonban egyelőre szó sincs arról, hogy 260 forint alatt legyen az euró árfolyama, tegnap is 263 forint körül járt.
Márpedig egy ilyen árfolyamkörnyezetben logikus lépés lehet egy kamatemelés, különösen ha az árfolyam sérülékenységét is figyelembe vesszük. Más kérdés, hogy a dolgok szoros kölcsönhatásban állnak egymással, azaz lehet, hogy a nem egyértelmű kamatemelési várakozások is táplálják a gyengülést. A kamatemelésnek elvileg erősítenie kellene a forintot, de egyrészt a tankönyvi tételek nem mindig érvényesülnek, másrészt egyáltalán nem biztos, hogy ezt a kényes döntést meghozza a jegybank.
Egyelőre a szóbeli intervenció jeleit tapasztalhattuk, azaz a múlt héten olyan nyilatkozat hangzott el, amelynek az volt az üzenete, hogy a jegybank nem fog hezitálni, ha úgy kívánja a helyzet, bizony emelni fog. Az effajta nyilatkozatoknak mindig az a szépsége, hogy ha ezt a piac elhiszi, lehet, hogy például erősödik a forint (így is történt) s mindjárt kisebb a kamatemelési kényszer. Eközben nem is válik hiteltelenné a jegybank, hiszen az emelés üzenete csak arról szólt, hogy "ha olyan lesz a helyzet", azonban ha a dolgok "maguktól" rendbe jönnek, akkor már nem olyan a helyzet. A forintárfolyam persze csak az egyik összetevő, a hangsúlyt inkább az inflációs kilátások kapják talán, csakhogy azok sem függetlenek az árfolyamtól.
Az állampapírhozamokba is szép csendesen beárazódott a kamatemelési várakozás, elkezdtek kúszni felfelé, a kamatszintre leginkább érzékeny három hónapos diszkontkincstárjegy aukciós hozama például 7,74 százalék volt legutóbb, ami csaknem negyed százalékponttal magasabb az alapkamatnál (ami, mint ismeretes, a kéthetes futamidő hozamszintje), s egy hét alatt 35 pontos emelkedést jelentett, ami ennél a futamidőnél akár drasztikus változásnak is nevezhető. A feszült helyzetet mutatja az is, hogy a megszokotthoz képest alig érkezett ajánlat, még névértéken 30 milliárdért sem igényeltek kincstárjegyet (a felajánlott mennyiség 20 milliárd volt). Ráadásul ezzel összefüggésben a maximális hozam öt ponttal haladta meg az átlagot, szemben a szokásos egy-két ponttal.
Nemcsak a három hónapos papír, de a csütörtökön aukcionált kötvények iránt is gyenge volt a kereslet. Olyannyira, hogy a kibocsátó a mennyiség csökkentésére kényszerült mindkét sorozatot illetően. Még így is 8 százalékos átlaghozamon kellett elosztani a hároméves papírt és 7,25 százalékoson a tizenöt éveset. A maximumhozamok öt, illetőleg két ponttal voltak magasabbak az átlagnál.
A kritikus helyzetben igen jól jött volna például egy vártnál jobb inflációs mutató, azonban e tekintetben nagyjából a papírforma érvényesült: a legfrissebb pénzromlási adat 7,1 százalék. A bizonytalan helyzetben némileg hiszterizálódtak a kamatemelési várakozások: egyesek már nem is 25, hanem egyenesen 50 pontról kezdtek beszélni, méghozzá rögtön februárra. Ebben persze van némi logika. A csökkentéssel ellentétben, ami általában óvatos lépések sorozata, az emelésnél többnyire okosabb sokkterápiaszerűen egyszerre egy nagyot lépni, mert ha az emelés is sorozattá válik, az destabilizálhatja a piacokat. (Ennek oka az, hogy hosszú távon nyilvánvalóan a csökkentés a cél, az emelés tehát átmeneti, így minél rövidebb ideig tart a magas kamat, annál jobb.) Elsősorban a bizonytalan és eltérő várakozásoknak tudható be tehát a forint múlt héten tapasztalt hullámzása. Az árfolyam volatilitását okozza ugyanis, ha a kamattal kapcsolatos várakozások sűrűn változnak, illetőleg diverzifikáltak, márpedig jelenleg éppen ez a helyzet.
Ádám Zsigmond