Reggel igen jó napot zártak az ázsiai piacok, ez az optimizmus azonban Európába érve elolvadt. A vezető nyugat-európai tőzsdék már csak 0,5 és 1 százalék közötti nyereséget voltak képesek felmutatni a BÉT zárása idején. Budapestnek azonban még ezt sem sikerült megközelítenie, a pozitív start után lefelé vette az irányt a BUX, és széles tartományban mozogva végül 1,6 százalékos veszteséggel, 25 159,78 ponton zárt, jelentős, 40 milliárdos forgalom mellett.
A vezető részvények közül a Molnak jutott a legnagyobb bukta, 3,2 százalékkal, 23 325 forintra zuhant, a társaság mára virradóra teszi közzé jelentését. A gyorsjelentésében a papírformát hozó Magyar Telekom eközben 1,3 százalékkal, 865 forintra esett, pedig reggel még optimistán, 890 forint környékén kezdett. Az OTP is a vesztesekhez iratkozott fel, a várakozásoknak megfelelő gyorsjelentés és a tízszázalékos eredménynövekedési terv dacára 2,1 százalékkal, 7685 forintra ment le, 26 milliárdos forgalom mellett. Pedig a nyitás után 8000 forint felett is járt, majd körülbelül fél 12-kor érte el napi 7650 forintos mélypontját. Innen egészen 7900 forint környékére mászott vissza, később újból esni kezdett. A Richter egyedüli blue chipként 1,2 százalékkal, 38 850 forintra emelkedett.
A Rába a kedvező gyorsjelentés ellenére végül 1,8 százalékot esett, a Synergon papírjai pedig 4,1 százalékot zuhantak, pedig ennek a cégnek a negyedéves számai minden várakozást felülmúltak. A nap vesztesei között találjuk még az AAA Autót - 4,92 százalékkal - és a Egist 1,11 százalékkal. Ugyanakkor az FHB és a Fotex képes volt megörvendeztetni befektetőit, előbbi 1,64, míg utóbbi 1,30 százalékos növekedést ért el.
