Az ázsiai piacok reggel gyenge emelkedéssel zártak, Európában azonban vegyesen alakult a kép: egyedül Párizs volt képes enyhe pluszra, a többiek estek. Budapestre viszont nem különösebben hatottak a nemzetközi folyamatok, a gyenge start után szinte folyamatos hegymenetet produkált szerdán az index. A BUX némi szerény nap végi lendületvesztés után kereken 2,0 százalékos többlettel, 24 545,54 ponton zárta a kereskedést, igen magas, közel 50 milliárdos forgalom mellett.
Az összes vezető papír drágult. A blue chipek között a prímet a 3,2 százalékkal, 876 forintra ugró Telekom vitte, de nem maradt le sokkal a 2,6 százalékkal, 24 105 forintra dráguló Mol sem. Az olajpapír rég nem látott, 14 milliárd forintos forgalom mellett emelkedett. A gyorsjelentésével mára virradóra előrukkoló OTP papírjai 2,0 százalékkal, 7850 forintra emelkedtek, közel 25 milliárdos forgalom mellett. A kedden kimagaslóan teljesítő Richter szerdán mindössze 0,9 százalékkal, 38 405 forintra ment fel. A szektortárs Egis a keddi ugrásban annyira megfáradt, hogy szerdán már egy forintnyit sem változott az árfolyama. Az FHB-nak sem sikerült megismételnie a keddi jó teljesítményt, szerdán 1,06 százalékkal, 1584 forintra esett.
Az érdemi forgalmat produkáló részvények közül az Orco lett a nap nyertese, amely 5,88 százalékos szárnyalás után 18 000 forinton landolt. Jól szerepelt még a techszektor két papírja, a Freesoft és a Synergon is. Az előbbi 2,56 százalékkal, 4000 forintra, az utóbbi 2,99 százalékkal, 1689 forintra drágult, az Econet viszont 1,23 százalékkal, 161 forintra hanyatlott. A nap vesztese az az AAA Auto lett, pedig kedden még látványos feltámadást produkált; szerdán 3,65 százalékkal, 264 forintra zuhant.
