A szerdai általános negatív hangulat után optimizmus uralkodott el Európában, a vezető tőzsdeindexek 4-5,5 százalékos emelkedéssel zártak. Az európai emelkedés magával húzta a pesti börzét is: a BÉT indexe délután 24 ezer pont felett is megfordult, a 23 857 pontos záróérték pedig 3,4 százalékkal múlta felül a szerdait. A forgalom rég nem látott magasságba emelkedett, elérte a 67,4 milliárd forintot. Valószínűleg jelentősebb portfólióátrendezésnek voltunk szemtanúi, ugyanis az utolsó percekben szinte minden jelentősebb részvénynél hatalmas tételek cseréltek gazdát.
Az indexet a 6,7 százalékkal, 7950 forintra ugró OTP-részvények húzták magukkal; forgalmuk közel 33 milliárd forint volt, ami máskor az egész BÉT-nek elég lenne. A Mol az OTP-nél jóval szerényebb mértékben, 1,6 százalékkal kapaszkodott feljebb a zárást jelentő 22 605 forintos szintre, igen erős, 18,9 milliárd forintos forgalom mellett. Jól szerepelt még a 3,3 százalékkal, 826 forintra dráguló Telekom is, amelyet 7,2 milliárdos forgalom mellett adtak-vettek. A Richter szerényebb, 1,1 százalékos plusszal, 37 495 forinton zárt, 7,83 milliárdos forgalom mellett.
Az OTP lendülete átragadt a kisebbik bankpapírra is. Az FHB-részvények 3,33 százalékos ugrással, 1550 forinton végeztek. Jól szerepelt a gyógyszeripar is, mert a Richter mellett az Egis is képes volt új erőre kapni. A részvény 1,94 százalékos emelkedés után 18 145 forinton zárt.
A nap nyertese címet az Orco érdemelte ki, amely 8,4 százalékkal, 16 475-re tornázta fel árfolyamát. Kellemes meglepésben volt részük az AAA Auto tulajdonosainak is, a részvény az elmúlt napok jelentős zuhanásai után 8 százalékot emelkedett, azaz 281 forintra drágult. A nap vesztese a Pannonplast lett, amely 5 százalékos veszteséggel, 1420 forinton zárt.
