BUX 129728.50 -0,69 %
OTP 39800 -0,25 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Megint esett a BUX

2008. január 23. szerda, 23:59

A nyomott nemzetközi hangulatban a keddi Fed-kamatvágás nyomán végül visszafogott pozitív korrekcióval záró BUX szerdán veszteséggel fejezte be a kereskedést, pedig a start még pluszról indult. A BÉT indexe reggel még a 24 ezer pontos szinttel kacérkodott, majd ismét lejtőre kerülve megközelítette a 22 700-as értéket is, azaz közel 1300 pontos sávban ingadozott. A 23 081 pontos zárószint 1,6 százalékkal múlta alul az egy nappal korábbi értéket; a forgalom erős, közel 46,2 milliárdos volt.
A vezető részvények között ezúttal is a Mol teljesített a legjobban, az olajpapír 1,1 százalékkal, 22 250 forintra drágult. A legnagyobb kudarc a Telekomnak jutott, a távközlési részvény kurzusa 3,2 százalékkal, 800 forintra zuhant - délután ez alatt a szint alatt is megfordult -, erős, közel 5,2 milliárd forintos forgalom mellett. Az OTP forgalma akkora volt, amennyi más napokon az egész BÉT-nek elég lenne: 24,5 milliárd forint. Ez azonban nem mentette meg attól, hogy 2,6 százalékos hanyatlás után 7450 forinton fejezze be a kereskedést. A Richternek sem volt túl jó napja: 2,9 százalékos árfolyamesés után 37 100 forinton zárt, 4,1 milliárdos forgalom mellett.
A Richter magával rántotta a másik gyógyszeripari papírt: az Egis 3,73 százalékkal zárt alacsonyabban szerdán; a 17 800 forintos ár 360 milliós forgalom mellett alakult ki. Az FHB is követte a szektortárs OTP-t, a bankpapír 3,85 százalékos esés után kerek 1500 forinton zárt.
Szépen teljesített azonban a technológiai szektor: a Synergon 2,86 százalékos emelkedéssel jutott 1584 forintra, 411 milliós forgalom mellett, de a Freesoft 3700 forintos záróára is 2,75 százalékos pluszt takar. A nap vesztese címet ismét az AAA Auto részvényei érdemelték ki, amelyek a pár napja tartó zuhanásukat újabb 5,45 százalékkal fejelték meg, így elérve a 260 forintos zárószintet.

Metzinger András
Metzinger András

Ez is érdekelhet