Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
A pesszimistábbá váló európai növekedési prognózisok nyomán az euró/dollár keresztárfolyam a múlt héten 1,49-ről visszaesett 1,45-re. A növekedési aggodalmak nyomán emelkedő volatilitás pedig újfent pozícióik likvidálására készteti a jen carry trade-ben utazókat. (A carry trade olyan ügylet, ahol alacsony kamatozású forrásból, például jenből finanszírozza a befektető a potenciálisan magasabb hozamú vásárlásait.) Ez - szokás szerint - a jen erősödését jelenti, a dollár/jen kurzus az elmúlt napokban 109-ről 106-ra süllyedt.
A "decoupling" teória hívei kezdenek rohamosan fogyatkozni. A még egy hónapja is nagyon népszerű elmélet szerint az Egyesült Államokban kibontakozó gazdasági lassulás, esetleg recesszió relatíve izolált esemény marad, a világgazdaság többi része továbbra is többé-kevésbé zavartalanul bővülhet. Az elmélet persze főleg a feltörekvő piacokra vonatkozott, de mivel az eurózóna számos országa számára ma már fontosabb külkereskedelmi partner Kína, mint az Egyesült Államok, ezért az eurózóna GDP-növekedésére vonatkozó előrejelzések is viszonylag stabilak maradtak, az amerikai recessziós félelmek erősödése ellenére is. Ezt a nézetet kezdi most átértékelni a piac. Ennek egyik oka magukban az amerikai kilátásokban keresendő, azok ugyanis olyan mértékben romlottak az elmúlt hónapban, hogy most már nehéz az eurózóna érinthetetlenségében hinni.
Ha az amerikai gazdaság tényleg recesszióba süllyed, akkor az ázsiai export már nem tudja megmenteni az öreg kontinenst egy kiadós lassulástól. A makroadatok aggodalomra ugyan még nem adnak okot, de egyértelműen a lendület csökkenéséről tanúskodnak. A feldolgozóipari és szolgáltatószektor-beli beszerzési menedzserindexek hónapok óta csökkennek. Az Európai Központi Bank által az eurózóna-beli bankok hitelezési standardjairól készített legfrissebb felmérés arra hívta fel a figyelmet, hogy az amerikai problémák valószínűleg nem is elsősorban a külkereskedelmi, hanem inkább a pénzügyi csatornákon keresztül képesek negatívan befolyásolni a közös devizaövezetet. Az eredmények ugyanis azt mutatják, hogy a bankok hitelezési hajlandósága többéves mélypontra süllyedt, s ebben nyilván nagy szerepet játszik az európai bankrendszer tekintélyes mértékű kitettsége az amerikai subprime jelzáloghiteleknek, a mérlegen kívüli befektetések visszavétele a könyvekbe, az értékpapírkészleteken elszenvedett veszteségek, tehát ugyanazok a problémák, amelyek az amerikai pénzintézeteket is sújtják. A felmérés azt sugallja, hogy a pénzügyi kondíciók lényegesen szigorodnak az eurózónában is, s ennek nyilvánvalóan negatív hatásai lesznek a várható növekedési pályára.
A változó kilátásokat a jelek szerint a jegybank is érzékeli. Az egyik legkeményebb "héja", Axel Weber Bundesbank-elnök pár hete még arról beszélt, hogy az inflációs kockázatok kezelése érdekében esetleg lépni kell (azaz kamatemelésre is szükség lehet). A múlt héten viszont már az inflációs nyomás túldramatizálásától óvott és a növekedést fenyegető tényezőkről értekezett. Más kormányzótanács-tagok kommentárjaiból is azt a következtetést lehet levonni, hogy a bank lefelé módosította növekedési előrejelzését. Ennek megfelelően a rövid távú piaci kamatvárakozások is módosulnak, egy hete a júniusi EONIA-futures határidős árfolyam még 4 százalékos, azaz változatlan alapkamatot várt a nyár elejére, most már viszont majdnem 50 százalékos valószínűséggel áraznak a befektetők egy 25 bázispontos kamatcsökkentést.
Alacsonyabb növekedési prognózisok az eurózónában, egy EKB-kamatcsökkentés emelkedő valószínűsége: a klasszikus recept az árfolyam gyengüléséhez. Amiről azonban itt beszélünk, az mind a múlt hét fejleménye. Kérdés, hogy a tegnap szabadesésben zuhanó globális részvénypiacok használhatatlanná teszik-e a klasszikus, fundamentumokra alapozó összefüggéseket. Most tényleg bármi bekövetkezhet.
