A részvényindexek az egész világon zuhantak a globális gazdaság növekedésével kapcsolatos félelmek miatt. Attól is tartanak, hogy növekedni fog a fizetésképtelenséget jelentő cégek száma. Rosszul érintette a pénzpiacokat az is, hogy a péntek este bejelentett 150 milliárd dolláros amerikai gazdaságélénkítő csomag a vártnál kevesebb intézkedést tartalmaz, így a szakértők szerint kevéssé képes megoldani a hitelválság sújtotta piacok problémáit. A Fehér Ház szóvivője kijelentette, hogy nem kommentálják a napi tőzsdei árfolyamváltozásokat, de úgy vélik, hogy a globális gazdaság növekedni fog, az amerikai pedig visszatér az erősebb növekedési ütemhez.
A vezető európai tőzsdeindexek 4 és 7 százalék közötti eséseket könyvelhettek el, amihez hasonlót utoljára a 2001. szeptember 11-ei terrortámadások után éltek meg. Az amerikai tőzsdék csak azért nem estek, mert ünnep miatt nem tartottak nyitva, de a határidős Dow Jones több száz pontos esést szedett össze. A londoni FTSE–100 5,5 százalékkal, 5578,2 pontra zuhant hétfőn. Párizsban sem voltak szerencsések a befektetők, ahol a CAC–40 6,83 százalékos zuhanás után 4744 ponton zárt. A főbb indexek közül azonban a frankfurti DAX–30 még az előbbieken is túltett: a 8790,2 pontos végeredmény 7,16 százalékos hanyatlásnak felel meg. Közben az euró gyengült mind az amerikai dollárral, mind a japán jennel szemben.
A válság természetesen a bankszektort érintette a legjobban. Az Allianz és a BNP Paribas papírjainak árfolyama jelentős csökkenést könyvelhetett el. A Citigroup papírjai ugyancsak estek Frankfurtban. Brókerek szerint szörnyű dolgok történnek a pénzpiacokon, és egyelőre senki sem látja, hogy hol lesz a zuhanás vége. A negatív hangulatot tovább fokozta, hogy az ECB bizottságának egyik tagja bejelentette, hogy az eurózóna gazdasága a vártnál nagyobb mértékben zuhanhat.
