Emelkedéssel nyitottak, majd gyorsan meghátráltak a tengerentúli tőzsdék a legújabb makrogazdasági mutatók hatására csütörtökön. Bár a munkaügyi minisztérium jelentése szerint váratlanul csökkent a munkanélküli-ellátásért jelentkezők száma, a gazdaság gyenge pontjának számító ingatlanpiacról újabb elkeserítő adatok érkeztek. Az amerikai tőzsdék Ben Bernanke kongresszusi beszámolójának hatására tovább veszítettek a lendületükből, a Fed elnöke ugyanis egy gazdaságélénkítő adótervezettel a hóna alatt sétált be a költségvetési tanács elé, ahol azzal érvelt, hogy az ismételt kamatcsökkentések helyett fiskális reformmal kellene a növekedést ösztönözni.
A Morgan Stanley és a Bear Stearns után a Merrill Lynch is azt volt kénytelen közölni befektetőivel, hogy működésének történetében eddig nem látott mértékű veszteségek érték tavaly az utolsó félévben. A Merrill részvényeinek árfolyama lapzártánkig 8,5 százalékkal csökkent. A nap legnagyobb bukása azonban kétségkívül a hitelbiztosítóké volt. A Moody's ugyanis azt fontolgatja, hogy felülbírálja az Egyesült Államok második legnagyobb kötvénybiztosítójának tripla A-s megítélését azt követően, hogy az Ambac Financial bejelentette: meneszti vezérigazgatóját, mert az általa garantált kötvényportfólió mintegy 3,5 milliárd dollár veszteséget termelt egy negyedév során. A társaság részvényeinek árfolyama több mint felével csökkent, szektortársa, a piacvezető MBIA ugyancsak zuhant, lapzártánkkor 33 százalékkal jegyezték alacsonyabban.
Európában sem javult a hangulat, az irányadó indexek többsége a negatív tartományban zárta a napot. A csökkenés élén az autógyártók álltak, ám a nyersanyagárak csökkenése miatt a bányaipari szektor részvényeit is alacsonyabban jegyezték.
