A délelőtti emelkedési kísérlet csupán átmenetinek bizonyult, a BÉT indexe gyakorlatilag egész nap a piros tartományban mozgott szerdán. A reggel még pozitívan nyitó nyugat-európai tőzsdék délutánra esésbe fordultak, mely trendet követte a pesti börze is; a BUX 1,6 százalékos veszteséggel napi mélypontja közelében, 25 699 ponton zárta a napot.
A blue chipek a 2,1 milliárd forintos forgalom mellett 0,7 százalékkal, 40 705 forintra gyengülő Richter kivételével mind tetemes veszteséggel zártak. A Mol árfolyama 1,6 százalékkal, 23 800 forintra esett 3,2 milliárdos forgalom mellett. Lanyha volt az érdeklődés a Telekom papírjai iránt, a távközlési részvények mindössze 816 millió forintos forgalmat generáltak, miközben 1,8 százalékkal, 911 forintra estek. Immáron sokadik napja nagyon nagy forgalom mellett adják-veszik az OTP-részvényeket; a BÉT-en megfordult 32,2 milliárdból 24,5 milliárd ömlött a bankpapírba, amelynek kurzusa 1,8 százalékkal, 8600 forintra esett.
A negatív hangulatot az Egis szerény, 0,5 százalékos süllyedéssel megúszta, a részvény záróára kerek 20 000 forint lett, meglehetősen magas, 738 milliós adásvétel mellett. Nem volt ilyen szerencsés a másik bankpapír, az FHB, amely 3,9 százalékos zuhanás után 1692 forinton fogott padlót. A Rába is 2,7 százalékos visszaesést produkált, záróára 1751 forint lett. Az alsóházban még nagyobb veszteségre is volt példa, az Orco például 6,1 százalékos zuhanást hozott össze. Csúnyán, 5,4 százalékkal zuhant az AAA Auto, pedig a cég éppen szerdán jelentette be, hogy 2007-es eladásai már karácsony előtt meghaladták a 80 ezret, ami jelentős növekedésnek számít, hiszen 2006-ban 61,9 ezer, 2005-ben pedig 50,8 ezer autót értékesítettek.
