Az ünnepek miatt jószerivel két hétig alig-alig volt kereskedési nap a hazai állampapírpiacon, de könnyebbséget jelent, hogy nemcsak munkanapokból, de makrogazdasági vagy éppen politikai eseményekből is hiány volt, a befektetők tehát lazíthattak - lazítottak is. Ez pedig a forgalmon is meglátszott, s egetverő ármozgásokra sem került sor az ingerszegény környezetben. Nem tülekedtek például az óév utolsó napjaiban a befektetők az aukcióra bocsátott diszkontkincstárjegyekért, az aukciók mégis szolgáltak érdekességekkel. Az ünnepek torlódása miatt ezúttal egy napon volt a hat és a tizenkét hónapos papírok értékesítése, ami a két aukció eredményét összehasonlíthatóvá teszi. (Normál menetrend szerint egy nap különbség van a kettő között, ezért könnyen megeshet, hogy változnak a piacon a hozamszintek.)
Az érdekesség annyi, hogy miközben úgy gondoljuk, hogy a hozamgörbe inverz, a hat hónapos papír 7,44, míg az egyéves 7,46 százalékos átlagos hozamot produkált. A különbség persze elenyésző, ráadásul a konvenciók miatt éven belül a lineáris módon számított hozamok a valósághoz (az exponenciális számításmódhoz) képest kissé csalnak. Mindenesetre elmondható, hogy ezen a szakaszon láthatóan igen bizonytalanná vált a görbe inverz jellege. A dolog a referenciahozamok tanúsága szerint a másodpiacon is érezhető volt, ráadásul még korábban és nagyobb mértékben. A szokványos inverz görbeadatokból kilógva először december 20-án haladta meg az egyéves hozam a féléveset, a különbség ráadásul másnapra 17 bázispontra (század százalékpontra) nőtt, ami már mindenképp szignifikánsnak mondható. Ehhez képest tehát a következő kereskedési napon, december 27-én tartott aukció eredménye a meghökkentő hozamalakulás korrekciójaként is felfogható lenne. Ugyancsak ehhez képest különös, hogy az aukciók napján mért referenciahozamok ismét 12 pontos hozamkülönbséget mutatnak. Ettől számítva három kereskedési nap múlva, az újév második munkanapjára azonban teljesen összeért a két hozam.
Talán a lanyha ünnepi hangulatot feldobandó döntött úgy az Államadósság Kezelő Központ, hogy az év végi hajrában (amiben a befektetők nemigen akartak részt venni) felkínál 40 milliárdnyi likviditási kincstárjegyet is. Ezt a papírt rendszertelen időközönként, hétfői napokon szokták aukcionálni, most pedig a hétfői szilveszter miatt 28-án, pénteken került erre sor. Az eredmény jól mutatja, hogy a befektetők ekkor már végképp a pezsgősdugóra és nem az állampapírokra figyeltek: alig volt túlkereslet (csak 6,55 milliárdnyi), a papírokat négy ajánlattevő vitte el, rájuk jut tehát a 40 milliárd, miközben a hoppon maradó kilenc ajánlatra alig több mint 6 milliárd. A nyertesek pedig mintha az üveg pezsgő mellett megbeszélték volna: 7,49 százalék lesz a hozam és kész. Ennyi lett ugyanis a minimum, a maximum és az átlag egyaránt. Pech, ha mondjuk a "kicsik" a kerek számok bűvöletében 7,50-en pályáztak... vagy éppen tanulság, hogy nem szabad a kerek számokra törekedni, viszont figyelni kell rá, hogy sokan ezt teszik.
Az aukciók naptár szerinti rendje az újévben helyreállt, a befektetők kedve azonban aligha. A másnaposság jele, hogy az első idei 3 hónapos-aukción fillérre annyi lett az átlaghozam, mint az előzőn (7,45 százalék), amit pedig még karácsony előtt tartottak. A túlkereslet sem volt egetverő, 58 milliárdra érkezett ajánlat a felkínált és elfogadott 35-tel szemben. Noha arányát tekintve alig volt nagyobb a túlkereslet, a rekordösszegű, 100 milliárd forintos összértékű kibocsátás miatt mégis figyelemreméltó az új hároméves kötvénysorozat (2011/C) iránti érdeklődés. (Az új sorozatokat a megfelelő likviditás megteremtése céljából gyakorta szokás nagyobb összegben kibocsátani.) Az ajánlatok volumenére elismerően bólinthatunk (177 milliárd), a kialakult hozamra már kevésbé, a 7,56 százalékos átlagról egyből szembeszökik, hogy magasabb az eddig említett diszkontkincstárjegy-hozamoknál, valamint a jegybanki alapkamatnál is... és akkor ismét el lehet gondolkodni, inverz-e, és ha igen, mely szakaszon a hozamgörbe. Három évtől felfelé úgy tűnik, még inverz. De lehet, hogy érdemes megvárni a következő 5-10-15 éves kötvény aukcióját és ismét visszatérni a kérdésre.
