A jó ideig a csütörtöki záróérték körül ingadozó BUX meredek esésbe váltott közép-európai idő szerint fél háromkor, miután a vártnál rosszabb amerikai munkaerő-piaci adatsor látott napvilágot, ami a börzék mellett a dollárt is lejtőre küldte. A BÉT indexe 2,2 százalékkal, 25 255,19 pontra esett, elsősorban amiatt, hogy az OTP jegyzése 4,4 százalékkal, 8290 forintra zuhant. A bankpapír a körülbelül 20 milliárd forintos forgalom több mint egyharmadát produkálta. A BUX gyengítéséből a Mol is kivette a részét, a befektetők 6,3 milliárd forintos értékben adták-vették, és végül 2,9 százalékos esés után 23 405 forinton állt meg.
A Magyar Telekom részvényei jól állták a sarat, köszönhetően talán annak, hogy a cég az átvilágítás befejezését követően kötelező ajánlatot nyújtott be a Telekom Slovenije privatizációs pályázatán. A távközlési cég részvényei végül 0,3 százalékos növekedés után - 2,6 milliárd forintos forgalom mellett - 910 forinton álltak meg. Ugyancsak ellenszegültek a trendnek a gyógyszerrészvények. A Richter közel kétmilliárdos forgalom mellett 0,1 százalékot javított, új záróára 40 400 forint lett. A szektortárs Egis viszonylag erős forgalom mellett 3 százalékot emelkedve, 18 800 forinton végzett. Kisebb mértékben, de az FHB részvényei is képesek voltak a növekedésre, a bankpapír 0,2 százalékkal javított árfolyamán, amely 1799 forintra módosult.
A technológiai szektor képviselői jobbára a vesztes oldalon álltak, az econet.hu 1,4 százalékkal, 210, a Synergon 1,1 százalékkal, 1779 forintra esett, a Freesoft viszont 1,4 százalékkal, 3750 forintra drágult.
