A vártnál kedvezőtlenebb, egyben a gyáripari termelés decemberi csökkenéséről szóló adatok láttak napvilágot szerdán az Egyesült Államokban. A 47,7 pontos ISM-index publikálását követően az óvatos emelkedéssel indító tengerentúli tőzsdék meredek esésnek indultak, és az európai börzéket is kellemetlenül érintette az adat. A tengerentúlon azért sem tudtak fordítani az év végi hangulaton, mert kiderült, az ingatlanpiaci válság már a múlt év során elérte a gazdaság más szegmenseit, és az energiaárak emelkedése is megállíthatatlannak tűnik. Az Egyesült Államok irányadó tőzsdeindexei 1,5 százalék körüli mínuszban álltak lapzártánkkor. Az olaj rekordszinten álló árfolyamát az alacsony amerikai tartalékok mellett a Benazir Bhutto ellenzéki vezető meggyilkolását követő pakisztáni zavargások és a kényes nigériai politikai helyzet feletti aggodalom is feljebb tornászta.
A legnagyobb támadás a múlt év során jelentősen felértékelt technológiai és a subprime-válság által megtépázott pénzpiaci szektort érte. Az Intel részvényei közel 5 százalékkal estek azt követően, hogy a Bank of America lefelé módosította értékelését, ez ezt követően az egész szektort magával rántotta. A JPMorgan & Chase közel 3, míg szektortársai, a Morgan Stanley és a Lehman Brothers több mint 3,5 százalékkal csökkentek szerdán. Emelkedett az Amazon.com azt követően, hogy a Citigroup tartásról vételre változtatta a részvény megítélését. A kereskedés első órájában elért 5 százalékos árfolyam-emelkedésből azonban lapzártánkig csak 3,5 százalékot tudott megtartani.
A Footsie 0,6, a CAC-40 1,1, míg a DAX 1,5 százalékos csökkenéssel zárta az új év első kereskedési napját. Európán azonban némiképp lendítettek a vállalatfelvásárlásokról szóló hírek, köztük a Vinci koncessziós cégnek a francia állami irányítás alatt álló repülőtér-üzemeltetőben szerzett tulajdonszerzése.
