BUX 129728.50 -0,69 %
OTP 39800 -0,25 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Gyorsan vesztett erejéből a BUX

2007. december 11. kedd, 23:59

Erős kezdés után még a délelőtt folyamán megroggyant a BUX emelkedése, olyannyira, hogy egy későbbi felfutás ellenére is a negatív tartományban maradt a nap végére. Végül 0,3 százalékkal a hétfői záróérték alatt, 26 663,67 ponton fejezte be a kereskedést. A vezető részvények közül egyedül a lengyelországi és oroszországi terjeszkedése okán kedvező elemzői véleményekkel megtámogatott Richter papírjai tudtak erősödni. A délelőtt folyamán a hétfői záróárhoz képest 0,9 százalékkal, 40 170 forintra felkúszó árfolyam a kereskedés végére 40 000 forintra süllyedt, ám mint említettük, még így is pluszban zárt.
A Mol a nap folyamán összeszedett veszteségeit ledolgozva, mindössze 3,15 milliárd forintos forgalom mellett, a 25 420 forintos legalacsonyabb értékről visszatért hétfői záróértékére, 25 800-ra, míg az OTP 1,0 százalékkal, 8970 forintra süllyedt. Nem tett jót a Magyar Telekomnak a Raiffeisen értékelése, hiszen a bank elemzői több mint 5 százalékkal lefelé, 991 forintra módosították a távközlési cég részvényeinek célárát. A közlemény nyomán az MTelekom 0,7 százalékkal a hétfői záróár alatt, 924 forinton fejezte be a kereskedést.
Kedvezett az Állami Nyomda részvényeinek, hogy a VPOP újabb két évre meghosszabbította az adó- és zárjegyek gyártására vonatkozó megrendelését. Az évi 1,8 milliárd forintos megrendelés híre 0,7 százalékkal, 13 800 forintra vitte fel a részvények árfolyamát. Az ingatlanszektor részvényei gyengén szerepeltek.

Pápai Csaba
Pápai Csaba

Ez is érdekelhet