Az Egyesült Államok elnökének csütörtöki bejelentése szerint az ország vezető pénzintézeteivel és a Fed képviselőivel folytatott tárgyalások alapján döntés született a változó másodpiaci jelzáloghitel-kamatok öt évre történő befagyasztásáról. Kedvezően fogadták a megállapodást a tengerentúli befektetők, élénkítve a jelzálogintézetek iránti keresletet, lapzártánkig közel 11 százalékkal feltornászva a Countrywide Financial árfolyamát. Az ingatlanpiac élénkítésére is alkalmasnak ítélt kormányzati beavatkozás többek között a Lennar papírjait is 9 százalékkal fellendítette. Kedvezőtlen kilátásokról számoltak be és lejtőnek indultak az amerikai kiskereskedelmi cégek, novemberi forgalmuk ugyanis elmaradt a várakozásoktól. A legjelentősebb veszteséget a Target szenvedte el, több mint 7 százalékot zuhant.
Az ECB a várakozásoknak megfelelően az irányadó kamat szinten tartása mellett döntött, és Jean-Claude Trichet-nek, a központi bank elnökének kommentárja szerint a közeljövőben nem is tervezik a küszöb csökkentését. Ez elkedvetlenítette az európai befektetőket, akiket korábban kellemes meglepetésként ért a Bank of England kamatcsökkentése. Jó hírrel szolgált viszont a Royal Bank of Scotland, amikor bejelentette: bár 1,5 milliárd font veszteség leírására kényszerül, az éves üzemi nyeresége azonban még így is nagyobb lesz a vártnál. A részvények több mint 5 százalékot emelkedtek a nap folyamán, majd 3 százalék közeli pluszban zárták a kereskedést.
Kérője akadt végre az Alitaliának azt követően, hogy az Air France hivatalosan is bejelentette vételi szándékát, a légitársaságok papírjai egyöntetűen emelkedtek. A Footsie végül 0,1 százalékos, a DAX pedig szabad szemmel alig látható mínuszban zárta a kereskedést, a CAC 40-es indexe azonban 0,3 százalékos emelkedést mutatott.
