BUX 129728.50 -0,69 %
OTP 39800 -0,25 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Gyógyulófélben

2007. november 28. szerda, 23:59

Megfontoltan kapaszkodtak felfelé szerdán a BÉT-en forgó részvények a fekete kedden megnyílt szakadékból, ám a korrekció a befektetők erőfeszítései ellenére nem lehetett teljes, hiszen a BUX 4,3 százalékos keddi zuhanását tegnap mindössze 3,2 százalékos emelkedés követte. A részvényindex végül 24 667 ponton zárt, több mint 300 ponttal alulmúlva a hétfői záróértéket.
A hétfőn csökkenésnek indult, ám kedden véres veszteségeket szenvedett blue chipek rendre javítottak, a legnagyobb korrekciót az OTP-nek sikerült végrehajtania. A bankrészvény közel 25 milliárd forintos, erős forgalom mellett 4,2 százalékos ugrással szökött fel 8000 forintra, 100 forinttal megközelítve a hétfői záróárat. A Magyar Telekom 4,0 százalékkal, 886 forintra drágult azt követően, hogy mind hétfőn, mind kedden csökkenést mutatott. A részvény nap végi értéke meghaladta a hétfői záróárat.
A Mol részvényeinek az olajár további csökkenése ellenére tanúsított 3 százalékos emelkedését az is segíthette, hogy felröppent a hír, miszerint az olajcég felvásárolná az angol Premier Oil kutatóvállalatot. A papír 24 000 forinton zárt, továbbra sem érve el a hétfői - csökkenő tendencia eredményeképp létrejövő - 24 875 forintos záróárat.
A kereskedés első órájában a Richtert - bár szektortársával, az Egisszel együtt szinte érintetlenül került ki a keddi vérzivatarból - is vitte a vásárlási lendület, ám ez hamar alábbhagyott, így a keddi, egy százalék alatti veszteség eltüntetésén túl mindössze szerény, 100 forint alatti nyereséggel, 37 600 forinton zárt a gyógyszerpapír. Az Egis 19 515 forinton végzett, így hétfői záróárához képest 360 forinttal tudta növelni az árfolyamát. Csak lassan, de annál eredményesebben korrigált a Rába, az 1860 forintra felszökő árfolyammal sikerült ledolgozni az egy nappal korábbi, közel 9 százalékos veszteséget.

Pápai Csaba
Pápai Csaba

Ez is érdekelhet