Változékony, de eredményes kereskedés jellemezte kedden a tőzsdéket. A hétfői vészterhes nap után tegnap megújult bizalommal fordultak a befektetők az általuk korábban padlóra küldött szektorok képviselői felé.
Vegyes volt a jelzáloghitel-intézetek megítélése Londonban. A kiadásra kínált ingatlanokra jelzáloghitelt nyújtó két legnagyobb brit bank egyaránt likviditáshiányról számolt be kedden, ám míg a Paragon saját részvényei eladásából fedezné a hiányt, a Bradford & Bingley egy 4,2 milliárd font értékű lakó- és ipariingatlanhitel-portfólióján adott túl, hogy forgótőkéhez jusson. A befektetők kellőképpen értékelték az utóbbi, míg részvényei 40 százalékos árfolyamvesztésével büntették az előbbi ötletet.
Az ICAP azzal örvendeztette meg a piacot, hogy közölte: azon cégek egyike, amelyek profitáltak a hitelpiaci válságból. A brókercég bejelentése szerint jelentős, az elemzői elvárásokat is meghaladó mértékű emelkedést könyvelhetett el a féléves profitjában a hitelpiaci válság miatt megnőtt pénz- és kötvénypiaci kereskedelem következtében. Az ICAP részvényeinek árfolyama a bejelentés hatására 13 százalékot emelkedtek a londoni tőzsdén azt követően, hogy az idei évben 22 százalékkal jegyezték magasabban a brókercég papírjait.
A tengerentúlon nemcsak a Fed esetleges soron kívüli kamatcsökkentéséről szóló pletyka, de a HP elemzői várakozásokat is meghaladó profiteredményei is reményeket keltett, amelyeket még a folyamatban lévő lakásépítésekről szóló, a vártnál kedvezőtlenebb makroadatok, illetve a Freddie Mac és a Fannie Mae csúfos veszteségei sem oszlattak szerte teljesen.
Lapzártánkig a Freddie Mac 27 százalékot, míg a Fannie Mae 20 százalékot veszített azt követően, hogy kiderült: az Egyesült Államok 11 500 milliárd dollár értékű jelzáloghiteleinek 40 százalékát birtokló állami cégek jelentős veszteségeket termeltek az elmúlt negyedévben.
