Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
Érezhetően egyre keményebbé válik a retorika elsősorban az európaiak, de legújabban Japán részéről is. A dollár gyors értékvesztése kezdi türelmetlenné tenni az Egyesült Államok fő kereskedelmi partnereit, s a feszültséget csak fokozza egyrészt az árfolyam-alakulás aszimmetrikus volta (a kínai, illetve általában véve az ázsiai feltörekvő piaci devizák ugye kevésbé mozognak), másrészt az amúgy is egyre bizonytalanabbá váló növekedési kilátások (hitelpiaci krízis, magas olajár és sorolhatnánk). Az eurózóna pénzügyminiszteri szinten már jó ideje hangoztatja elégedetlenségét a devizaárfolyamok alakulásával, de az utóbbi hetekben lényegesen magasabb szintekről érkeznek a nyilatkozatok. Jean-Claude Trichet, az Európai Központi Bank elnöke "brutálisnak" nevezte a közelmúltban tapasztalt árfolyam-volatilitást, ami jegybankári zsargonban komoly nyugtalanságot fejez ki. Mervyn King, a Bank of England elnöke a múlt héten arról beszélt, hogy elindult a globális pénzügyi egyensúlytalanságok régóta várt kiigazodása, s ez komoly kockázatokat jelent a devizaárfolyamok, illetve általában a pénzügyi eszközök piacai számára.
Nicolas Sarkozy francia elnök legutóbbi amerikai látogatása során a kongresszus két házának együttes ülése előtt fejtette ki, hogy a dollár mindenki közös ügye (értsd: az Egyesült Államoké is), s ha a jelenleg uralkodó "monetáris rendetlenség" nem rendeződik, akkor "gazdasági háború" törhet ki. S habár a jen igazából az elmúlt két hónapban kezdett el érezhetően erősödni, még így is csak ott van, ahol egy évvel ezelőtt, a hangvétel már ott is szigorodik: a miniszterelnök szerint a spekulatív árfolyammozgásokat kontroll alatt kell tartani. A múltban az ilyen típusú kijelentéseket gyakran devizapiaci intervenciók követték.
A kérdés most persze az, hogy a szavakat követik-e tettek. A tűréshatár valószínűleg Japán esetében a legkisebb. A japán gazdasági növekedés, habár az elmúlt két-három évben tisztességesnek volt mondható, még mindig nagyobbrészt a kivitelre alapul, a belső kereslet minden ellenkező irányú várakozás ellenére a mai napig nem indult be igazán. Ezzel párhuzamosan a deflációs veszélyzónától sem sikerült eltávolodni, az infláció hónapok óta gyakorlatilag a nulla szinten stagnál. Ilyen gazdasági körülmények között egy lényegesen erősebb jen nyilván nem hiányzik a gazdaságpolitikai döntéshozóknak. Az is köztudomású Japánról, hogy ott a szabadpiac tisztelete közel sem játszik olyan nagy szerepet a döntésekben, mint mondjuk az eurózónában, az Egyesült Államokról nem is beszélve. A japán hatóságok nem idegenkednek a devizapiaci intervenciótól, eszköztáruk alapvető részének tekintik ezt az intézkedést.
Az eurózóna esetében az intervenció nem tűnik rövid távon realisztikusnak. Az ECB eleve nem nagyon hisz a piaci beavatkozásban, s ha valamilyen formában, akkor koordinált módon tartja értelmesnek ezt az eszközt. Egyelőre még arról sem lehet beszélni, hogy teljes konszenzus lenne az euró extrém túlértékeltségéről, Németország ugyanis feltűnően hallgat ez ügyben. Peer Steinbrück egy hónapja még provokatíve azt hangoztatta, hogy ő kifejezetten szereti az erős eurót. Az egyetlen észrevehető változás egyelőre annyi, hogy a német pénzügyminiszter mostanában csendben van. Könnyen lehet, hogy a monetáris politika oldaláról a kamatciklus irányváltása lesz az első konkrét lépés, ami gyengítheti az eurót. Ezt elemzők legkorábban 2008 tavaszára várják.
De miközben a világ fejlettebb részén azon gondolkoznak, hogy milyen gazdaságpolitikai eszközzel lehet vagy érdemes kvázi a dollár segítségére sietni, más vidékeken potenciálisan éppen ellenkező hatású lépéseken morfondíroznak. A múlt héten az Egyesült Arab Emírségek jegybankelnöke elmondta, hogy kívánatos lenne az Öböl menti államok dollárrögzítésének feladása és egy devizakosár bevezetése. Szaúd-Arábia nem sokkal később ugyan kifejtette, hogy a dollárrögzítésnek maradnia kell, legfeljebb a paritás változtatásáról lehet szó, de az irány így is egyértelmű: a nagy jegybanki tartalékokkal rendelkező országok egyre kevésbé tekintik a dollárt hosszú távon megbízható tartalékolási eszköznek. A jelek arra mutatnak, hogy a dollár gyengesége csak részben magyarázható rövid távú, ciklikus tényezőkkel.
