Európában és az Egyesült Államokban is árnyékot vetett a másodpiaci rumli által okozott veszteségek újabb szeletének számbavétele. Becslések szerint egy évig is eltarthat, míg a bankok kitakarítják a jelzálogpiac összeomlásából hátramaradt törmeléket. A Barclays ennek hatására két héttel a tervezettnél korábban számolt be pénzügyi helyzetéről, reagálva a múlt héten szárnyra kapott hírre, miszerint a már bejelentetteken túl további 10 milliárd dollárt veszített a másodlagos jelzálogpiacon. A brit óriásbank közleménye szerint befektetési banki részlegét júliustól októberig "mindössze" 2,7 millió dollárnyi veszteség érte. A befektetők megkönnyebbülésükben 5 százalékkal feltornászták a papír árfolyamát Londonban, ám a nap végére kiálltak alóla, és 0,5 százalékos mínuszra változtatták a korábbi előnyt. A sörgyártók között élénk volt a mozgás tegnap azt követően, hogy a SABMiller a vártnál alacsonyabb profitról adott hírt az első félévre vonatkozóan. A vállalat részvényei több mint 3 százalékkal visszaestek a londoni tőzsdén a bejelentést követően. A brit sörfőző legnagyobb hazai riválisának felvásárlására újabb ajánlat érkezett a Carlsberg és a Heineken konzorciumától. A megédesített ajánlat tetszett a Scottish & Newcastle részvényeseinek, hiszen 2,3 százalékkal feltornászták a papír árfolyamát.
A tengerentúlon a meglepetést nem okozó inflációs adatok és a vártnál magasabb munkanélküliségi adatok is lohasztották a kedélyeket, amellett hogy újabb megerősítések érkeztek a fogyasztói költés mérséklődéséről. Az Egyesült Államok harmadik legnagyobb áruházlánca, a J. C. Penney ugyanis lefelé módosította az év végére vonatkozó profit-előrejelzését a várakozásokat alulmúló forgalmi adatok tükrében. A Penney lapzártánkig több mint 5 százalékkal esett New Yorkban.
