Továbbra is nagy amplitúdójú kilengéseket produkál a forint, ami egyrészről jó a nagy mozgásokat kihasználni igyekvő piaci szereplőknek, másrészt viszont erős bizonytalanságot szül a piacon és a kockázatokat nehezen felmérhetővé teszi. Márpedig a kockázatok felmérhetetlensége egy olyan helyzetben, amikor a szakértők körében már-már közhellyé válik a "kockázatvállalási hajlandóság globális csökkenése" és hasonló terminus technicusok, elgondolkodtató. A varázskifejezés magyarra lefordítva körülbelül annyit jelent: világszintű jelenség a nagybefektetői portfóliókban a kockázatosnak ítélt elemek arányának csökkentése, azaz az ilyen eszközökből vagy eladnak (ez a jellemző) vagy még a portfólió bővülése esetén sem vásárolnak újabbakat. Ebből következően ezen instrumentumok ára csökken. Arról pedig, hogy mit ítélnek meg kockázatosnak a befektetők, nekünk Magyarországon elég azt szem előtt tartanunk, hogy gyakorlatilag minden úgynevezett feltörekvő piacon honos befektetési eszközt. Azt már csak a nagyon tájékozatlanok kedvéért említjük meg, hogy Magyarország, miként a kelet-közép-európai régió általában, feltörekvő piacnak minősül, ráadásul hazánkat mostanában e körben is a nagyobb kockázatú piacok körébe sorolja a befektetői közvélekedés. A "kockázatvállalási hajlandóság" mértéke persze ideges piaci körülmények közt gyorsan változik, ami heves ármozgásokat indukál: kezdődik a dolog azzal, hogy esnek az árak, majd ezt többen vételi jelnek tekintik, és "ilyen áron már megéri" alapon vásárolnak, majd kezdődik az egész elölről. Alapvetően ez az oka a forint tulajdonképpen trend nélküli heves mozgásának, bár aligha mondhatjuk, hogy kizárólagos oka lenne. A másik nem elhanyagolható tényező a kamatdöntés közeledte (ami lapunk megjelenése napján esedékes), illetve az ezzel kapcsolatos, eléggé bizonytalan és az árfolyamokhoz hasonlóan hektikusan változó várakozások. Gyakorlatilag két lehetőséget tekinthetünk reálisnak: a tartást és a 25 pontos vágást. A várakozások a szokásosnál jóval részletesebb elemzések tárgyát képezik, a kérdés tehát ugyancsak fókuszban van, annak ellenére, hogy matematikailag az esemény két kimenetele közti különbség (a 25 bázispont) csekély. Sokkal fontosabb azonban, hogy a döntésnek üzenetértéke van, nevezetesen fogódzót látnak a befektetők arra nézve, hogy egy ilyen, rendkívül bonyolult helyzetre hogyan reagál a jegybank, amiből - legalábbis legtöbben így vélik - következtetni lehet a hosszabb távú kamatpályára, s ez utóbbi az igazán érdekes.
A kamatdöntést valószínűleg befolyásolja a forintárfolyam is, ugyanakkor azt sem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a forint árfolyamára is hatnak az aktuális kamatvárakozások. Bonyolult kölcsönhatás áll tehát fenn egy bonyolult helyzetben, ami alaposan megmozgat mindent: a piacot, valamint a piaci szereplők és a döntéshozók agyát.
Mivel azonban a forint gyengeségét egyáltalán nem ez a helyzet okozza, az esetleges kamatcsökkentés kiváltotta forintgyengüléstől való félelem fokozott, feltehetően a döntéshozók gondolkodásában is. Ez az oka annak - meg a monetáris tanács nagyfokú óvatossága -, hogy az elemzők döntő többsége a tartás mellett teszi le a voksát.
A piaci bizonytalanság természetesen az állampapírpiacon is tetten érhető. A három hónapos papír az aukción 7,62 százalékos átlaghozammal kelt el, az előző aukcióhoz viszonyítva komoly hozamemelkedés egyértelműen a kamatcsökkentési várakozások visszaszorulásának tudható be. Ugyanezt jelzi az MNB-kötvények állományának drasztikus apadása (meg persze a globális likviditásszűke begyűrűzését). Ennél is izgalmasabb a hat hónapos diszkontkincstárjegy 7,6 százalékos aukciós átlaghozama, ami csak 15 bázisponttal múlja alul a jegybanki alapkamatot. Az egyéves papír 7,44 százalékos hozama a hosszabb távú kamatpályára vonatkozó várakozások szempontjából ugyancsak beszédes.
Ádám Zsigmond