BUX 143072.29 0,94 %
OTP 46920 0,45 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Összecsaptak a Synergon-részvényesek

A várakozásoknak megfelelően feszült hangulatban zajlott a Synergon tegnapi közgyűlése. A két nagyrészvényesi csoportnak a korábbi tárgyalásokon nem sikerült egyezségre jutnia, így a mostanin mindketten erőből próbálták meg elérni céljaikat. Az eredmény egy elvetett könyvvizsgálói jelentés és a közgyűlés felfüggesztése lett.

2006. május 30. kedd, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Amint az elmúlt időszak tulajdonosi bejelentéseiből már sejteni lehetett – nagyjából egyforma a cég irányításáért küzdő két részvényesi csoport befolyása –, igen feszült légkörben kezdődött a Synergon keddi közgyűlése. (A találkozón a tulajdonosok 35,57 százaléka képviseltette magát.) Rögtön a levezető elnök megválasztását követően sor került az első pengeváltásra: a Miholek–Fintha–Stauder trió felvetette, ne együtt szavazzanak a részvénykönyv-hitelesítőkről, amit a részvényesek többsége támogatott is. Az egyenkénti szavazás során a Pannonplast képviseletében megjelent Bokorovics Balázst szinte egyhangúlag választották hitelesítővé, ám a Czakó-féle körhöz köthető Zela Kft. képviselője nem kapta meg a szükséges többséget. (Helyette a Davon Kft. vezetőjét, Szalóczy Zsoltot, a Synergon volt vezérigazgatóját választották meg a tisztségre.)
Ezt követően az igazgatósági beszámolót a részvényesek közel 60 százalékának támogatásával elfogadta a közgyűlés, ám a könyvvizsgáló beszámolója kapcsán hatalmas vita kerekedett. Fintha-Nagy Ádám ugyanis feltette a kérdést, mi van a tavalyi év során befizetett több mint százmilliós adóbírsággal, amelynek nagy részéért – a beszámolóban is nevesítetten szereplő – Szalóczy Zsolt tehető felelőssé. Indított-e a cég ellene kártérítési eljárást, és a könyvekben hol szerepel ez a több mint százmilliós összeg?
Amint a könyvvizsgáló elmondta, a társaság – egy igazgatósági döntés nyomán – nem állította be a tételt a pénzügyi beszámolóba. Fintha-Nagy Ádám erre költői kérdést intézett az auditorhoz: egy százmilliós tétel hiányában hogy állítható az, hogy az éves jelentés teljes és valós képet fest a Synergon gazdálkodásáról? Az Ernst&Young számára nem presztízskérdés-e a tökéletes pontosság? A részvényes ezek után javasolta a tulajdonosoknak, ne fogadják el a könyvvizsgáló beszámolóját és kérjenek jelentést egy független cégtől. Az ügyvéd tanácsát meg is fogadták az egybegyűltek, az auditor jelentését a részvényeseknek csak 45 százaléka támogatta, ami kevés volt annak elfogadásához. A messzire mutató eredmény hatalmas felzúdulást váltott ki a teremben. Mivel az árfolyamot jelentősen befolyásolhatja az információ, ezért azonnal kezdeményezték a Synergon-részvények tőzsdei kereskedésének felfüggesztését.
A levezető elnök ezt követően szünetet rendelt el, amely alatt a két nagy részvényesi csoport – kiegészülve a szavazások során a mérleg nyelvét jelentő Pannonplasttal – zárt ajtók mögött egyeztetésbe kezdett. Az már ugyanis látszott, hogy a személyi kérdések eldöntéséhez szükséges háromnegyedes többséget egyikük sem tudja biztosítani, aminek következtében patthelyzet alakulna ki.
A hosszúra nyúlt szünet után a felügyelőbizottság beszámolóját tették fel szavazásra, amit – csakúgy mint később az éves jelentést – elfogadott a közgyűlés. A levezető elnök ezt követően június 16-áig felfüggesztette a találkozót, remélve, hogy a nagytulajdonosok addig is valamilyen kompromisszumra jutnak.

Mezősi Tamás
Mezősi Tamás

Ez is érdekelhet