Minden bizonnyal a korábbiaknál jóval izgalmasabb közgyűlés elé néz ma a Synergon Rt. Az elmúlt években az alapító tulajdonosok biztos többségének köszönhetően ugyanis szinte vita nélkül zajlott a találkozó, ám a napokban egy új befektetői kör tűnt fel a nagyrészvényesek között. A Miholek István vezette, mintegy 14 százalékos befolyással rendelkező tulajdonosi csoport az elmúlt héten jelentette be, hogy összehangolják magatartásukat. Feltehetőleg erre reagálva az alapító tulajdonosokhoz köthető cégek, a Czakó Ferenc vezette RCX Kft. és a korábbi Synergon-vezér Szalóczy Zsolthoz közel álló Davon Kft. is bejelentette, hogy összehangolják magatartásukat a közgyűlésen. A két tulajdonos a bejelentés szerint valamivel több mint egymillió részvénnyel rendelkezik, ami a társaságban 11,71 százalékos befolyást eredményez. A két tulajdonosi körnek mindenképpen meg kell egyeznie, amennyiben el akarják kerülni a mindkettőjük számára kellemetlen patthelyzetet. A cég alapszabálya szerint ugyanis az igazgatóság tagjai csak háromnegyedes többséggel választhatók meg, márpedig ekkora befolyással egyik csoport sem rendelkezik.
